
Milliárdokkal búcsúzott a Fradi Európától
Ennyit keresett a Ferencváros a nemzetközi porondon.
A portugál csapat már az első félidőben továbbjutásra állt. A Braga-FTC meccsen a hazaiak végül 4-0-ra nyertek, s jutottak az Európa-liga negyeddöntőjébe.
Magyar szempontból előnnyel kezdődött a Braga-FTC nyolcaddöntős visszavágó az Európa-ligában, azonban a portugálok hamar jelezték, számukra kisiklás volt a budapesti 0-2. Ricardo Horta és Florian Grillitsch góljával már a 15. percre ledolgozta a hátrányát a hazai csapat, Gabri Martinez találatával pedig már 3-0 volt a 34. percben, s ez a Braga továbbjutását jelentette. A gólokat komoly védelmi hibák előzték meg, két esetben is egy belógó védő miatt nem lett les, a második előtt pedig egy labdavesztés után Gróf Dávid kapus hasa alatt jutott a kapuba az erős lövést követően a labda.

A második félidőben aztán kiderült, tényleg kár reménykedni: Ricardo Horta második góljával az 53. percben 4-0 volt az állás, ezzel el is dőlt az El-nyolcaddöntő.
A folytatásban nem esett több gól, a Braga összesítésben 4-2-vel jutott a nyolc közé. A Ferencváros akárcsak 2023-ban, idén is a nyolcaddöntőig jutott az Európa-ligában. A hazai 2-0-s siker után okkal reménykedtünk, sajnos az ébredés fájó lett Portugáliában.

Ennyit keresett a Ferencváros a nemzetközi porondon.

Az olasz szakember kedden hirdette ki a magyar keretet.

A vezetőedző egy helyen változtatott a kezdőcsapaton.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.