
Amit a tévében nem mutattak: megrázó videó Eriksen rosszullétéről
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolMegható, ahogy a két csapat játékosai körbevették az ápolásakor. Christian Eriksen így hagyta el végül saját lábán a pályát.
Túlzás nélkül az egész futballvilág rémülten várta a híreket vasárnap este Christian Eriksenről, aki a Dánia–Ukrajna felkészülési meccs második félidejében eszméletét vesztve esett össze a pályán. Miután majd’ öt évvel ezelőtt, a dánok Finnország elleni Európa-bajnoki mérkőzésén egyszer már leállt a szíve – azóta beültetett szívritmus-szabályozó készülékkel él és játszik –, a csapattársai kétségbeesve figyelték az ápolását, a játékvezető pedig beszüntette a találkozót.

A két csapat játékosaitól körbevett Eriksen szerencsére ezúttal sokkal hamarabb magához tért, és a saját lábán hagyta el a pályát. Ezeket a jeleneteket a televízióban nem mutatták, de a közösségi médiában terjed a megrázó felvétel.
Így ápolták, és így ment le a pályáról Christian Eriksen:
A 34 éves, 151-szeres válogatott dán labdarúgót kórházi kivizsgálásra vitték, ahonnan utóbb üzent: a körülményekhez képest jól van, a vizsgálatok után hamar hazaengedik. Egyelőre nyitott kérdés, hogy a második szívleállása után is folytathatja-e a játékot.

Top hírek

Átszúrták a cicik a mezt, a stadion közepén fotózták a szőke álomlányt
Ő az amerikai csapat szexi drukkere.

Évtizedes mendemonda, Nyilasi Tiborról tálalt ki a válogatott focista
Nagy József tiszta vizet öntött a pohárba.

Mindenki őt nézte, a stadionban mutatta meg bomba alakját a tévés szépségkirálynő
A lelátón is volt látnivaló a vb nyitómeccsén.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre