
Kiakadtak a szurkolók, Marco Rossi döntéseit kritizálják
Az olasz szakember kedden hirdette ki a magyar keretet.
Kiszámoltuk, mennyit keresett a Ferencváros a nemzetközi porondon. A Braga-Fradi hosszú sorozat végállomását jelentette.
Akárcsak három éve, idén is a nyolcaddöntő jelentette a végállomást a Ferencváros számára az Európa-ligában. A Braga-Fradi meccsen a budapesti 2-0-s magyar győzelem után 4-0-s portugál siker született. A hazaiak összesítésben 4-2-vel jutottak tovább. Mindeközben azt is lehet tudni, hogy a Fradi mennyi pénzt kap az UEFA-tól az európai kupaszereplés után.

A Ferencváros összesen 8,55 millió eurót (3,42 milliárd forintot) keresett az Európa-ligában. A Fradi az alapszakaszban négy meccset megnyert, három döntetlent játszott. Emellett bejutott a nyolcaddöntőbe, így jött össze a bevétel.
Főtábla, automatikus pénz: 4,3 millió euró (1,72 milliárd forint)
4 győzelem: 1,8 millió euró (720 millió forint)
3 döntetlen: 450 ezer euró (180 millió forint)
Továbbjutás a főtábláról: 300 ezer euró (120 millió forint)
Nyolcaddöntő: 1,7 millió euró (680 millió forint)
Összesen: 8,55 millió euró (3,42 milliárd forint)
A Fradi összesen 18 találkozót játszott idén a nemzetközi porondon. Hatot a Bajnokok Ligája selejtezőjében, nyolcat az Európa-liga alapszakaszában, négyet pedig az El egyenes kieséses szakaszában. Ezekből az FTC 10-et megnyert, 4 döntetlen mellet négyszer kapott ki.

Az olasz szakember kedden hirdette ki a magyar keretet.

A portugál csapat már az első félidőben továbbjutásra állt.

A vezetőedző egy helyen változtatott a kezdőcsapaton.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.