
Klopp szerint nagyot fordulhat a világ Szoboszlaival, szóba jött a Real Madrid is
Xabi Alonsót nem hiszi máris az új Liverpool-edzőnek, de nyáron fordulhat a kocka. Jürgen Klopp nem kér a Real Madridból.
Jürgen Klopp csírájában elfojtotta a pletykákat, melyek szerint Xabi Alonso hétfői menesztése után ő lehet a Real Madrid labdarúgócsapatának következő edzője. A Red Bull globális futballvezéreként dolgozó német szakember arról is beszélt, hogy szerinte Alonso szabaddá válása miatt a Liverpool leváltja-e az újabban sokat kritizált, Arne Slotot, aki 2024 nyarán éppen az ő helyét vette át Szoboszlai Dominikék trénereként.

Mindössze hét hónap és 34 tétmeccs (ezek mérlege: 24 győzelem, 4 döntetlen, 6 vereség) után dobták ki Alonsót a Realtól, és a lehetséges utódok között szokás szerint azonnal fölmerült Klopp neve is. Szoboszlai Dominik kedvenc fociedzője a Liverpool kispadjáról több mint másfél éve leköszönt, tavaly óta a Red Bull pénzelte futballcsapatok szakmai főnökeként dolgozik – és a pletykáknak elébe menve gyorsan le is nyilatkozta: eszében sincs ezen változtatni.
Jürgen Kloppnak eszében sincs a Realhoz menni
"Nekem ehhez természetesen semmi közöm, és semmit nem is indított el bennem" – reagált Alonso menesztésére Klopp az osztrák konszernhez tartozó Servus TV-ben.
Nem tagadta, hogy a madridi edzőváltás hírére rengeteg üzenetet kapott, de nem a Real vezetőitől: csak az ismerősei érdeklődtek nála az ügyben, mire ő leginkább "különböző hangulatjelekkel" válaszolt. Jürgen Klopp korábbi Pool-edzőként arról is elmondta a véleményét hogy az angol sztárklub korábbi álomedzőjeként Xabi Alonso szabaddá válása elősegítheti-e holland utóda, Arne Slot leváltását a tavalyi önmagát csak keresgélő bajnokcsapat éléről. Szerinte azonban a liverpooli döntéshozókat aligha befolyásolja mindez. Legalábbis egyelőre, mert nyáron már elképzelhető lehet az edzőváltás, talán Szoboszlaiéknál is (Slot kinevezése előtt a korábbi Liverpool-játékos Alonso volt a Vörösök álomedzője, csakhogy akkor maradt a német Bayer Leverkusennél).
Azt sem hiszem, hogy Xabi Alonso ma egyszerűen abba hagyja Madridban és holnaptól már kész máshol elkezdeni a munkát
– mondta Klopp, ellenben hozzátette: nyáron már annál inkább elképzelhetőnek tartja a változtatást sok élcsapat – köztük akár a Liverpool? – kispadján: "Felfordulás lesz az edzők piacán, és nem is olyan szörnyű ezt külső szemlélőként látni, nem pedig azon gondolkodva, hogy mit jelenthet saját magamnak. Én a megfelelő helyen vagyok."

Top hírek

Nagy bejelentést tett Kubatov Gábor, a Fradi megegyezett a BL-győztes futballsztárral
Naby Keitát a kölcsönjáték után évekre szerződtette a Fradi.

„Jobb lett a válogatott" - magabiztos a magyar csapat irányítója az Eb előtt
Izland ellen dőlhet el az első hely sorsa.

Edzőt keres a Real Madrid, az új tréner Szoboszlait is vinné
Jürgen Klopp Liverpoolból vinne játékosokat a Real Madridba.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre