
Rettenetes tragédia: elhunyt a Trónok harca népszerű színésze
Halálának okát egyelőre nem közölték. A színész a fantasysorozat két évadában játszott, illetve számos más produkcióban is feltűnt.
Halálának okát egyelőre nem közölték. A színész a fantasysorozat két évadában játszott, illetve számos más produkcióban is feltűnt.
Az összetartozás érzését erősítette a Nélküled című dal, melyet az erdélyi magyarokkal együtt énekelt a színházi csapat, amikor erdélyi turnéjuk egyik állomásán operetteket adtak elő a felnőtteknek, míg a gyerekek a Kukamesének örülhettek. A történet a s
Ilyen egy laza délelőtti gördeszkázás Halle Barry-vel.
Tóth Veráék is komoly nehézségbe ütköztek a Sberbank csődje miatt. Az énekesnő vőlegénye a Borsnak elárulta: mivel zárolták a pénzüket, se fizetést, se a számlákat nem tudják fizetni palkonyai panziójukban.
Tele van akciójelenetekkel a huszárhadvezérről szóló magyar film. A Marvel világhírű kaszkadőrkoordinátora mutatta meg Trill Zsoltnak, hogyan kell elesni alóval.
A válástól megtört Csuti őszintén megnyílt és szeretett nagyszüleiről beszélt, akiket elveszített.
A művészbejáró parkolójánál leparkol egy öreg autó, a sofőr pedig a karjára veszi utasát, aki ezen a napon történetesen fotómodellként mutatja meg tehetségét. Vera a harris, vérbeli ragadozómadár. Főállásban szívesen jár vadászatokra vagy bemutatókra, de
Az ukrán származású színésznő és férje adománygyűjtést indított, amihez ők is jelentős összeggel hozzájárultak.
A szakember nevéhez világhírű filmek fűződnek, több jelentős díjat kapott élete során.
Az erotikus modell mindent megtenne, hogy a katonák letegyék a fegyvert. Szó szerint mindent, a testét ajánlotta fel ugyanis.
A politológus végzettségű énekesnő csodálatos népviseletben mesélt arról, hogy milyen gondolatok járnak a fejében.
Délelőtt próba, délután anya szerep házimunka, este pedig a színpad várja Gregor Bernadettet. A feszített tempó ellenére a Jászai Mari -díjas színésznő büszke függetlenségére és tudatos életmódjára.
A szervezők pénteken több mint nyolcvan fellépő nevét jelentették be.
A 94. Oscar-gálát március 27-én, vasárnap rendezik meg a hollywoodi Dolby Színházban.
A Kossuth-díjas legenda egy színpadi próba közben tudta meg a hírt. A két színésznő a Bethlen Téri Színház színpadán éli újra az unokavárás hírének pillanatait.
1132
1631
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.