
Halálos tragédiát okozott egy telefontöltő - Meghalt a nő, miután felrobbant az ölében a powerbank
Az Amazonon árusították a halálos telefontöltőt.

Az Amazonon árusították a halálos telefontöltőt.

A teherautó megcsúszott.

Többet árt, mint használ?

A Mol tiszaújvárosi üzemét érintő robbanásban megsérültek közül két személyt hazaengedtek a miskolci kórházból, hárman még megfigyelés alatt állnak, az ő állapotuk stabil - közölte az egészségügyi miniszter a Facebook-oldalán pénteken.

Teljesen összeroncsolódott a jármű.

Sokan látták és hallották a halálos detonációt.

Még mindig nem lehet megközelíteni a MOL üzem területét.

Ugrálóvár, zenés játékok és még sok más vár gyereknapon.

A Vénusz rendkívül magasan lesz látható az égbolton.

5 millió forint értékű tehergépkocsit foglaltak le. A körözött járműre egy ellenőrzés során csaptak le.

Áttörő technológiák az immerzív hangzástól az okosotthonig.

Péntek reggel hatalmas robbanás rázta meg Tiszaújváros üzemi területét, a beszámolók alapján volt, aki még 10 kilométerrel arrébb is érezte a robbanás erejét. Mint kiderült, a baleset a MOL Petrolkémia Zrt. területén történt. Az emberek azonnal elkezdtek kimenekülni az épületekből, volt, akik azonban már nem jutottak ki időben.

30 százalékkal nőhet az átadott új lakások száma idén.

A rendőrség a lakosság segítségét kéri. Pécsi egészségügyi intézményből tűnt el egy 14 éves lány.

Közösségi oldalán szólalt meg. Orbán Viktor részvétét fejezte ki a tiszaújvárosi robbanás áldozat családjának.

Miskolcra és Debrecenbe szállítják a Tiszaújvárosi gázrobbanásban megsérült munkásokat. A Mol üzemének környékét továbbra is fekete füst árasztja el. A katasztrófavédelem megkezdte a kárelhárítást, a mentést a rendőrség biztosítja.
47
3956
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.