
Orbán Viktor: Békéscsaba velünk!
Fel, győzelemre!
Közel kétmilliárd forint állami és uniós támogatás érkezett az önkormányzati bérlakások fejlesztésére, mégis sorra panaszkodnak a lakók a rossz kivitelezésre és az elszálló rezsire. A XVIII. kerületben a Fáy projekt egyik érintett épületében, az Üllői út 317. alatt a fűtés gyenge, a meleg víz alig elegendő, miközben a lakbért a duplájára emelték.
A XVIII. kerületben közel kétmilliárd forintnyi állami és uniós forrás érkezett a Fáy projekt keretében az önkormányzati bérlakások korszerűsítésére. A cél az volt, hogy a lakások komfortosabbak és energiahatékonyabbak legyenek, de nem sikerült.

A problémára Kádár Tibor, a Fidesz–KDNP XVIII. kerületi önkormányzati képviselője hívta fel a figyelmet egy helyszíni Facebook-videóban, amelyet az Üllői út 317. szám alatti önkormányzati bérház előtt rögzített.
A Fáy projekt egyik célja az volt, hogy az önkormányzati bérlakásokat komfortosabbá tegyük, a másik pedig az, hogy energiahatékonyabbá. A mögöttem található épületben ez láthatóan nem sikerült. Részben kivitelezési, részben pedig tervezési hiba miatt, amelyekben a városgazda és az önkormányzat felelőssége megkerülhetetlen
– fogalmazott a képviselő.
Az épületben 14 önkormányzati tulajdonú bérlakás található, és Kádár Tibor szerint csak erre az egy házra mintegy 400 millió forintot költöttek el a projekt keretében.
A lakók szerint azonban a drága beruházás ellenére mindennapi problémákkal küzdenek. Az egyik bérlő így panaszkodott:
Mi ebből kapjuk a meleg vizet, ebből kapjuk a fűtést. Mint látod, a két szoba hűvös. Rá kell fűteni, mert ami van fűtésünk, az mellett megfagynánk.
A képviselő szerint a gondot az okozza, hogy a lakásokba kisebb teljesítményű gázkazánokat szereltek fel, amelyek egyszerre nem képesek megfelelően biztosítani sem a fűtést, sem a meleg vizet.
A projekt célja az volt, hogy a rezsiköltség alacsonyabb legyen. Ennek ellenére alacsony teljesítményű kazánokat tettek fel, amelyek ebben a hidegben nem tudják kifűteni a lakásokat
A mindennapokban ez komoly kényelmetlenséget okoz.
A fürdőben a meleg víz úgy van, hogy egyszerre ketten nem tudunk lezuhanyozni. Ha a párom lefürdik, nekem már csak langyos víz marad, a végén hideg vízben tusolnék
– ecsetelte a problémát a lakó.
A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a lakók szerint nemcsak hogy nem csökkentek a költségeik, hanem éppen ellenkezőleg.
Az itt élők nemhogy kevesebbet fizetnek rezsire, hanem két-háromszoros gázszámlákat kapnak. Minderre rájön, hogy az önkormányzat a duplájára emelte a lakbért
– mondta Kádár Tibor.
Egy lakó ezt megerősítve hozzátette:
Duplájára emelkedett a lakbér, miközben azt fizetjük, hogy összkomfortos lakás. Három gázszerelő is azt mondta, hogy ez nem szakszerűen van megcsinálva. Egy ilyen lakás kifűtéséhez 24 kilowattos turbókazán kellene. Szó szerint azt mondták: ez ipari hulladék.
Kádár Tibor szerint a minimum elvárás az lenne, hogy a lakásokba megfelelő, korszerű gázcirkók kerüljenek.
A lehetőség és a kémények is adottak lennének. Ez az átmeneti, olcsósítás jegyében alkalmazott megoldás elfogadhatatlan, és le kellene szerelni
– hangsúlyozta.
Kérdés: hogyan fordulhat elő, hogy milliárdos közpénzből finanszírozott felújítás után a lakók fáznak, magas rezsit fizetnek, miközben a bérleti díjuk is a duplájára nőtt?

Fel, győzelemre!


A Premier League-ben játszó fiatal mindent elárult.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.