Új fordulat az óbudai óvodabezárások ügyében: két intézmény mégis közfeladatot kap
Gyepes Ádám, az óbudai Fidesz–KDNP önkormányzati képviselője elmondta: sikerült elérni, hogy a bezárt intézmények ne kerüljenek magántulajdonba, az egyik helyen SNI-s gyermekek fejlesztésére szakosodott intézmény jöhet létre, a másikban pedig idősellátás valósulhat meg. Az óbudai óvodabezárások ügye hónapok óta forró téma a harmadik kerületben.
Nem ért véget az óbudai óvodabezárások ügye, azonban a legutóbbi képviselő-testületi ülésen két fontos döntés is született a bezárt intézmények jövőjéről. Erről számolt be közösségi oldalán Gyepes Ádám, a Fidesz–KDNP önkormányzati képviselője.
Az óbudai óvodabezárások ügye forró téma a harmadik kerületben Fotó: Ground Picture/Shutterstock/Képünk illusztráció
A politikus szerint az egyik legfontosabb eredmény, hogy a korábban bezárt óvodák épületei nem kerülnek magántulajdonba, így nem épülhet a helyükön irodaház vagy lakópark.
Fontosnak tartottuk, hogy a bezárt óvodák ne kerülhessenek magántulajdonba. Ebben sikerült eredményt elérni
– írta a képviselő.
Megtudtuk: a döntés értelmében a Kerék utcai óvoda épületében a jövőben sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek fejlesztésére szakosodott intézmény működhet. Gyepes Ádám szerint ez egy korábbi szakmai javaslatának megvalósulása, amely jelentős előrelépést jelenthet a kerületben élő érintett családok számára.
A Szérűskert utcai óvoda épülete szintén közfeladatot kap: ott idősellátás, egy demens betegek számára kialakított intézmény létrehozása szerepel a tervek között.
A képviselő a képviselő-testületi ülés után közzétett videójában úgy fogalmazott:
Két nagyon fontos döntést tudtunk hozni. A Szérűskert utcai óvodából nem lakópark lesz, hanem demens otthont hozunk létre, a Kerék utcai óvodában pedig SNI-s gyermekek számára indítunk csoportot. Ez komoly előrelépés.
Gyepes Ádám ugyanakkor azt is jelezte, hogy nem minden lakossági javaslat talált támogatásra. A kaszásdűlői szülők kérésére felvetette, hogy a megszűnt óvoda udvarának helyén játszóteret alakítsanak ki, azonban a polgármester szerint erre jelenleg nincs lehetőség.
A képviselő szerint mindezek ellenére fontos eredmény, hogy a bezárt intézmények legalább továbbra is a közösséget szolgálják majd.
Az óbudai óvodabezárások ügye már tavaly óta húzódik
Az óvodabezárások ügye hónapok óta komoly vitát vált ki a III. kerületben. Mint arról a Metropol korábban beszámolt, Óbuda vezetése több tagóvoda bezárásáról döntött, ami jelentős lakossági ellenállást váltott ki. A kerület által kiküldött konzultációt több mint hétezren küldték vissza, és a válaszadók mintegy 98 százaléka ellenezte az intézkedést.
Gyepes Ádám korábban azt mondta: a kormánypárti képviselők szerint sem pénzügyi, sem hosszú távú szakmai ok nem indokolja a bezárásokat. A decemberi testületi ülésen végül hat tagóvoda megszüntetéséről született döntés, bár eredetileg nyolc intézmény bezárása szerepelt a tervek között. Részsikernek tartják azt is, hogy két óvodát – a békásmegyeri Csepke Tagóvodát és a csillaghegyi Ürömi úti tagóvodát – végül sikerült megmenteni.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Metropol Google News oldalán is!
A bejelentett 16 minisztériumból eddig kilencnek nevezték meg a vezetőjét. A Tisza Párthoz leglojálisabb emberek lettek eddig kinevezve, nem törődve azzal, hogy milyen botrányok árnyékolják be őket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.