
Híres szerelmek a Gellért-hegy ölelésében
Sétáljátok végig a Gellért Szállótól a Hadik kávéházig és fedezzétek fel az ismerős-ismeretlen épületeket a hozzájuk tartozó történetekkel.
Sétáljátok végig a Gellért Szállótól a Hadik kávéházig és fedezzétek fel az ismerős-ismeretlen épületeket a hozzájuk tartozó történetekkel.
Néhány egyszerű, a mindennapokba is beilleszthető gyakorlat, és már olvadnak is a kilók.
Ismert és ismeretlen, megszokott és különleges növények változatossága fogad minket, miközben felfedezzük a Budai Arborétum titkait.
„A séta során megismerkedünk a hegy kialakulásával, a barlangok titkaival.”
Ha eddig így sétáltál, akkor lehet, hogy érdemes lenne váltanod.
A dunai rakpartok építészeti-városépítészeti jelentőségéről hallhatsz a Magyar Építőművészek Szövetsége által szervezett eseményen.
Augusztus első pénteke már 2008 óta a nemzetközi söröké.
Tudd meg, miért két külön épület a városmajori templom és annak tornya – valamint megnézheted a színház szcenikaépületében lapuló régi mozivetítőt.
Olyan dolgokat láthatunk, amit máskor csak az ott dolgozók.
A séta után az érdeklődők úgy tudják megnézni az Aranyoskám című musicalt, hogy már tudják, mi történik a kulisszák mögött.