betegségA dokik azt mondták, csak stresszel, aztán jött a diagnózis: „Az első gondolatom az volt: most meg fogok halni?” Egy mindössze 25 éves férfi elárulta: nemcsak fizikailag kihívás szembenézni a kegyetlen kórral, de lelkileg is.
bőrrákEz a folt egy halálos, de gyakori rákos megbetegedés jele - szokatlan helyeken kell keresni őket
daganatNem vették komolyan az orvosok, édesanyjának köszönheti az életét a 14 éves kamasz Kész csoda, hogy életben maradt!
daganatAzt hitte, csak ételmérgezés: 13 szervét kellett eltávolítani a nőnek Ő maga sem tudja, mennyi ideje maradt hátra
tanárA tanár észrevette, hogy valami nincs rendben a kisfiúval – a szülőket sokkolta, ami ezután történt A poklok poklát kellett átélnie.
betegség„Az egyszerű futballsérülésről kiderült, hogy csendes gyilkos” – zokogta a 32 éves fitt tesitanár, 12 hónapja maradt hátra A férfi élete pillanatok alatt a feje tetejére állt.
szülés9 nappal fia születése után daganatot találtak az anyuka méhlepényében Sorsfordító hívást kapott ezután.