
Szép fogás: kiskorúaknak is tolta a drogot a magyar a díler – a rendőrség gyanúja szerint
Kattant a bilincs a dílerek csuklóján.
A férfi remegve mesélte el a feleségének, hogy nyert a lottón.
Egy kamionsofőr gyorsan beugrott a boltba és unokája tanácsára megvett egy lottószelvényt. A gyors vásárlás életre szóló élmény lett a lottójátékos számára és még a felesége sem akarta elsőre elhinni, ami történt.

A Kentucky Lottery március 21-i közleménye szerint James Milby éppen a feleségével, Tammyvel kertészkedett, amikor hirtelen úgy döntött, elszalad a boltba egy Red Bullért.
A kamionsofőr később elárulta, hogy bár évekig kaparós sorsjegyeket vásárolt, néhány hónapja váltott a Fast Play játékokra, méghozzá az unokája tanácsára.
Az unokám egyszer azt mondta, Papa, ez olyan, mint a kaparós sorsjegy, csak nem kell kaparni!
– mesélte. Ezután kezdte kipróbálni az új típusú játékokat, és úgy érezte, egyszer biztosan bejön majd neki.
Azon a bizonyos napon vett egy 20 dolláros szelvényt, ami végül hatalmas fordulatot hozott az életében, hiszen több mint 551 ezer dollárt (178 millió forint) nyert.
Átfutottam a szelvényt, és csak arra tudtam gondolni, hogy mi a csuda, ez nem lehet igaz. Odakiáltottam a boltban dolgozó ismerősömnek, aki csak annyit mondott: Tudtam, hogy egyszer eljön a te időd!
A férfi ezután egyenesen hazasietett, hogy megossza a hírt a feleségével. Tammy azonban a viselkedéséből inkább arra következtetett, hogy valami baj történt. „Csak remegett” – mesélte később. „Aztán folyton ismételgette: Nem, ez jó! Ez tényleg jó!”
Tammy eleinte nem hitt neki, ezért ragaszkodott hozzá, hogy visszamenjenek a boltba, és saját szemével lássa a nyertes szelvényt. A Kentucky Lottery tájékoztatása szerint az adólevonások után a pár közel 400 ezer dollárt (129 millió forint) vihetett haza. A nyeremény felvétele után az elsők között a gyerekeiknek mondták el a nagy hírt.
Csak azt szeretném, hogy jobb életet biztosítsak a családomnak. És amit a Jóisten a szívembe helyez, azt meg is fogom tenni.
- írja a People.

Kattant a bilincs a dílerek csuklóján.

A gyermek nevét nem hozták nyilvánosságra.

Márai Sándor „hazaköltözött” Budára. Látogasd meg!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.