
Selyemhernyót tenyésztett és kaszinót is nyitott – ezen a napon hunyt el a Lánchíd megálmodója
Gróf Széchenyi Istvánnak sokat köszönhet az ország. Többek között ő álmodta meg a Lánchidat és az ő hozzájárulásával jött létre a Magyar Tudományos Akadémia is, de ez nem minden!
Gróf Széchenyi István volt az első főrendi, aki 1825-ben az országgyűlés felsőházában anyanyelvén szólalt fel. 1825-ben az alsótábla kerületi ülésén, Felsőbüki Nagy Pál hazafias beszédét követően birtokainak egyévi jövedelmét
(60 000 Ft) felajánlotta a Magyar Tudományos Akadémia létrehozására. Ezenkívül számos dolog fűződik a nevéhez: nemzeti kaszinót hozott létre, selyemhernyót tenyésztett, Tiszát szabályozott, a Balatonon gőzhajózást indított el, Vaskaput építtetett az Al-Dunánál, majd 1838-ban hozzálátott fő művéhez, a Lánchíd létrehozásához. Széchenyi 1848 őszén elvonult döblingi magányába, ahol később a Bach-rendszert ostorozó írásai következtében rendőri zaklatásoknak volt kitéve. Megfenyegették, hogy áthelyezik a bolondok házába, emiatt április 7-ről 8-ra virradó éjszaka – vitatott körülmények között önmaga ellen fordította a fegyverét – olvasható a Wikipédián.

Eötvös is ezen a napon hunyt el
Eötvös Loránd világhírű magyar fizikus, geofizikus, a torziós inga feltalálója, miniszter 1919. április 8-án hunyt el. Eötvös 1867-től a heidelbergi egyetemen tanult kémiát, fizikát és matematikát. 1871-ben tanársegéd, majd hamarosan tanár, Jedlik Ányos nyugdíjba vonulása után pedig a kísérleti fizika professzora és a fizikai intézet igazgatója lett a pesti egyetemen. Tudományos munkásságát legfőképp a gravitáció és földmágnesség témakörében folytatta, legismertebb eredménye az igen precíz és érzékeny torziós inga megszerkesztése volt. Másik jelentős felfedezése és bizonyítása Eötvös-effektus néven ismert, melynek lényege, hogy a föld felszínén kelet felé mozgó testre nagyobb centrifugális erő hat, mint egy nyugat felé haladóra.
Sok más híresség is ezen a napon távozott az élők sorából
1735. április 8-án halt meg például II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem, hadvezér, 1846-ban Vásárhelyi Pál mérnök, a magyar térképészet és a folyamszabályozás kiemelkedő alakja, 1973-ban Pablo Picasso spanyol (katalán) születésű festő, 2013-ban pedig Margaret Thatcher, a „Vaslady”, volt brit miniszterelnök.
94 éve született Antall József
A történész, politikus 94 évvel, 1932. április 8-án született Budapesten. 1990-től 1993-ig volt az ország miniszterelnöke, egészen 1993. december 12-én bekövetkezett haláláig. Antall József kormányzása alatt Magyarország visszanyerte szuverenitását, 1991. 06. 19-én befejeződött a szovjet csapatok kivonása az országból, kialakult és megszilárdult a demokratikus politikai intézményrendszer.
Ma van a romák világnapja is
A romák 1971-ben, Londonban rendezték meg az első világkongresszusukat, amin az Indiából és húsz országból érkezett küldöttek elfogadták a roma nép szimbólumát, zászlaját, mottóját, himnuszát és április 8-át a romák világnapjává nyilvánították. Ekkor folyami szertartásokkal, illetve gyertyagyújtással ünnepelnek a romák a világ mintegy 40 országában, ezzel emlékezve arra, hogy mintegy ezer évvel ezelőtt indultak Indiából máig tartó vándorútjukra.
Négy helyen tart ma véradást a Vöröskereszt Budapesten
- 07:00–19:00 óra között a Közép-magyarországi RVK Intézetben (1113 Budapest, Karolina út 19–21.)
- 12:00–19:00 óra között a Sugár Üzletközpont II. emeletén (1148 Budapest, Örs vezér tere 24.)
- 12:00–18:00 óra között a Pólus Centerben (1152 Budapest, Szentmihályi út 131.)
- 08:00–14:00 óra között pedig a Délpesti Területi Vérellátó Intézetben (1204 Budapest, Köves út 1.)
Szeles lesz a mai időjárás
A koponyeg.hu szerint szerdán hajnalban 7 fok lesz, később mindössze 13 fokig melegszik a hőmérséklet. Csapadék nem valószínű, a szél viszont élénk lesz: több helyen elérheti a 25 km/h-t is.
Ismét ingyenes hangulatkoncert lesz a Műpában
A Műpában délutánonként is izgalmas és élő zenei élményeknek lehetünk részesei. Szerdán és szombaton az Üvegteremben a klasszikus műfajok fiatal képviselői adnak randevút a betérő, zenére vágyó publikumnak. A Hangulatkoncertek sorozatában a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatói mutatkoznak be hétről hétre, hogy tudásuk legjavát adva bizonyítsák tehetségüket és elhivatottságukat a nagyközönségnek. A mai ingyenes koncert 17 órakor kezdődik.
Top hírek


Másfél órán át szurkálták a halálra ítéltet - Nem sikerült a kivégzés
Barbárnak nevezték a jogvédők a meghiúsult kivégzést.

Kiderült az egyiptomi Nagy Piramis titka: ezért nem tudják elpusztítani a földrengések
Teljesen megváltoztatja az eddigi ismereteinket.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre