
Döbbenet: busz nagyságú medúzát fedeztek fel a tudósok
Ilyet aligha látni mindennap.
A miniszterelnök elsősorban azoknak mondott köszönetet, akik segítettek elhárítani az időjárás okozta veszélyeket. Ezeket mondta még Orbán Viktor.
Orbán Viktor idén először adott interjút a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának. Az első és egyik legfontosabb téma az elmúlt napok rendkívüli időjárása volt. A miniszterelnök úgy értékelte az elmúlt napok eseményeit, hogy Magyarország kiállta a hópróbát.

Minden ilyen rendkívüli időjárás próbatétel mindenkinek, de összességében kiálltuk a hópróbát
– mondta a miniszterelnök a hóhelyzet kapcsán. Orbán Viktor úgy fogalmazott, az ország békeidőben is jól működik, de most kiderült, hogy ez a tízmillió ember a rendkívüli körülmények között is képes erre.
A kormányfő egyben megköszönte az Operatív Törzs munkáját és a lakosság együttműködését is.
Nagyon hálás vagyok mindenkinek, elsősorban azoknak, akiknek el kellett hárítaniuk a veszélyt ezekben a hetekben, így a vasutasoknak, rendőröknek, tűzoltóknak, közutasoknak és persze a hadseregnek, de a lakosságnak is, akik türelemmel, megértéssel kezelték a kialakult helyzetet
– fogalmazott. Az elhárítási munkálatokkal kapcsolatban elmondta, sokat segített a korábbi, rendkívüli helyzetben szerzett tapasztalat.
Utoljára 2013-ban voltak ilyen nehéz pillanataink, amikor az M1-esen rengeteg ember szorult be a saját autójába. Ez a dosszié most sokat segített, ahogyan az Operatív Törzs megalakulása is időben történt, az első időjárás-figyelmeztetés után, míg a belügyminiszter pedig garantálni tudta, hogy minden rendben történjen
– sorolta.
A miniszterelnök ugyanakkor figyelmeztetett is, a télnek még nincs vége, nagy hó és komoly hideg is érkezhet, az ónos eső is veszélyt jelent, ezért fontos, hogy továbbra is figyeljünk egymásra és magunkra is.
A fűtéssel kapcsolatban elmondta, a hazai tározók, a gáz- és energiatartalék szempontjából az éves fogyasztás negyven százalékánál magasabb tartalékkal kezdték meg a telet, nem akadt el az ország gázellátása, így nem vagyunk bajban. Jelezte, a tűzifa-programban a támogatást megduplázták, és hatékonyabb rendszerben jut el a fa a rászorulókhoz. Az Operatív Törzs kormányzati felhatalmazás kapott, hogy a kellő faanyagot állítsa elő, és erre a pénz is félre van téve – írja a Ripost.
Jelezte, vörös kód van érvényben, ami az jelenti, hogy az összes szociális intézmény befogad fedél nélkül élőket. A kapacitás adott, az év folyamán végig be tudnak fogadni rászorulókat.

Ilyet aligha látni mindennap.

Egy francia tévének mondott egy számot, de az nem valós.

Nehéz sors jutott Józsefnek.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.