
Ez a teszt olyat árul el magadról, amit biztosan nem tudtál – Videó
Ez a teszt most segít megérteni önmagadat.
Egy kutató rengeteg tanulmányt vizsgált meg. Eredményei kimutatták, hogy a halál után nem szűnik meg a létezés.
A halál nem egy hirtelen bekövetkező pillanat, hanem szakaszokban történik meg egy új kutatás szerint, melynek során a szakértők rájöttek, hogy a tudatunk a halál beálltát követő néhány órában is képes fennmaradni annak ellenére, hogy a szív már nem dobog, és az agy sem küld elektromos impulzusokat.

Anna Fowler, az Arizonai Állami Egyetem kutatója több mint 20 tanulmányt elemzett az emberek halálközeli élményeiről, valamint állatokon végzett kutatásokat, hogy meghatározza, mi történik az agyban a halál után. A tanulmány szerint azután, hogy az emberek szíve és agya leáll, még órákig tudatuknál maradnak, és az elért eredmények miatt Fowler a halál tudományos definíciójának frissítését szorgalmazza.
Fowler kutatása rávilágít arra, azok az emberek, akiknek megállt a szívük egy rövid időre, képesek voltak arra, hogy felidézzék mi történt velük a leállás alatt. Tanulmányának eredményei alapján Fowler a halált „változó tájképhez” hasonlította.
A halál, amelyet egykor végleges és azonnali határnak tartottak, valójában egy folyamatnak bizonyul – egy változó tájnak, ahol a tudat, a biológia és az értelem tovább él, mint azt egykor elképzeltük. A tudat nem feltétlenül tűnik el abban a pillanatban, amikor az agy elhallgat. A sejtek nem feltétlenül halnak meg abban a pillanatban, amikor a szív leáll
– írta tanulmányában Fowler.
A kutató tanulmánya hatással lehet a szervadományozás etikájára, amely gyakran a szív leállását követő percekben történik, azután, hogy az embert halottnak nyilvánítják. A szervadományozás kétféle módon történhet: a szerveket akkor veszik ki, amikor a beteget agyhalottnak nyilvánították, és ezt több teszt is megerősítette (DBD), illetve keringési halál után, amikor a súlyosan sérült beteg vagy családja dönt arról, hogy leállítják a gépeket, amelyek életben tartják.
Fowler kutatásának célja, hogy az orvostudomány elfogadja, hogy a halál nem az élet hirtelen megszűnését jelenti, hanem valójában egy átalakulás kezdetét. Reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az orvostudomány a filozófia és az etika együttes összefogásával mélyebb alázattal közelíti meg a halál témáját.
Mi történik, amikor meghalunk? Senki sem tudja igazán. Nagyon szeretném, ha az emberek elgondolkodnának és megfontolnák, mit jelent igazán meghalni
– tette hozzá Fowler, aki szerint a halál 1980-as években hivatalosan meghatározott definícióját frissíteni kellene, mert a halál nem egyszeri esemény, hanem szakaszokban történik, vannak stádiumai – olvasható az UNILAD-en.

Ez a teszt most segít megérteni önmagadat.

Ezt mondja a márciusi pénzhoroszkóp.

Lehetetlen IQ-teszttel bizonyíthatod a tudásod.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.