„Hosszú percekig csak sírtunk és zokogtunk” – agresszív daganattal küzd a 7 éves Brájen

Február vége óta, szinte minden nap úgy jött haza az iskolából, hogy nagyon fáj a lába és fáradt. Természetesen azonnal feltűnt nekünk szülőknek a változás, mert tőle ez szokatlan, hiszen minden nap szeretett sokáig fent lenni. A kérdéseinkre, hogy mi és hol fáj, mindig ugyanazt felelte; a bal combjában belül a csont. Elmentünk a Heim Pál Kórház gyermekorvosi ügyeletre, ahol vizsgálatok sora következett, végül az orvosok rhabdomyosarcomát diagnosztizáltak nála

Lesokkoltam. Azonnal ki kellett mennem a levegőre. Hosszú percekig csak sírtunk és zokogtunk a sógorommal, aki kint várt ránk. Életem legrosszabb napja volt és azután az első hónapban , minden nap az volt. Erőt vettem magamon és megígértem a fiamnak, hogy soha nem hagyom magára egyetlen percre sem. Végig csináljuk együtt, győzni fogunk és együtt fogunk kisétálni azon az ajtón ahol bejöttünk

Jó úton haladunk, de keményen harcolt érte. A harmadik kemoterápia után közölték velünk az orvosok, hogy nincs tovább. A kemoterápia csak a tumor aktivitását vette vissza, de nem zsugorodott tőle, sugárterápiát pedig nem lehetett ekkora területen alkalmazni. A tumor ekkor már kis fejnyi nagyságú volt a pocakjában

Úgy gondoltam nem veszem el tőle az esélyt és nekivágtunk a műtétnek. Reggel fél kilenctől 18.27-ig volt a műtőben. Legyőztük a halált és a műtét sikeres volt, leszámítva az egyetlen komplikációt, hogy műtét közben trombózist kapott mindkét lába, ami miatt újra kellett tanulnia járni. De boldogok voltunk a fiammal, mert tudtuk, hogy megkaptuk az esélyt arra, hogy tovább harcoljunk. Körülbelül most 10 forint nagyságú maradt a tumor a hasában. Folytathatta a kemoterápiás kezelést és így már kaphatja majd a sugárkezelést is.

A családnak nagyon sokat köszönhetünk, de mivel nem vagyunk gazdagok, így nagyon nehéz. Én villanyszerelőként dolgoztam a betegség előtti öt évben. A főnökeim többször elküldték a fizetésem, a kisfiúnak adományként. A mai napig várnak vissza