Pataky Attila kitárulkozott a Kossuth-díj után – Ezekre a szavakra senki sem számított

A díjak mögött sokkal több van, mint egy sikeres pálya lezárása. Pataky Attila most arról beszélt, mi zajlik benne valójában, és olyan érzéseket fogalmazott meg, amelyek mindenkit elgondolkodtatnak.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2026.04.07. 11:30
pataky attila magány Edda Kossuth-díj

Rangos állami elismeréseket adtak át március közepén az Országházban, ahol a művészeti és tudományos élet kiemelkedő alakjait díjazták. Pataky Attila is a kitüntetettek között volt, aki a nagy pillanat után meglepően mély és személyes gondolatokat osztott meg.

Pataky Attila Kossuth-díjas lett, nem sokkal a Petőfi Zenei Életműdíj után.
Pataky Attila Kossuth-díjas lett, és elmondása szerint még az ellenlábasai is gratuláltak az elképesztő elismeréshez 
(Fotó: Hagymási Bence)

Pataky Attila hatalmas elismerései

Március 14-én adták át a Kossuth- és Széchenyi-díjakat az Országházban, ahol a hazai művészeti élet nagyjai közül többen is elismerést kaptak. A díjazottak között volt például Rúzsa Magdi is, illetve Pataky Attila, az EDDA Művek frontembere, aki Magdi mellett szintén Kossuth-díjat vehetett át. Az énekes azonban nem sokkal korábban már egy másik rangos kitüntetést is kapott, a Petőfi Zenei Életműdíjat vehette át, így rövid időn belül kétszer is reflektorfénybe került. 

 

Kozmikus magány

A díjátadó után nem sokkal Pataky Attila a Petőfi Rádióban adott interjújában azonban nemcsak a sikerekről beszélt, hanem az emberi létezés mélyebb oldaláról is. Egy olyan érzést fogalmazott meg, amely szerinte mindenkit érint, még ha nem is beszélünk róla. Szavai már egy beért, rengeteg tapasztalattal és életbölcsességgel gazdagodott művész képét tárta elénk.

Van olyan, amikor egyszer csak körbeölel az egyedüllét. Megpróbáltam megírni dalokban ezt az érzést, és nem sikerült. Én úgy hívom ezt, hogy a kozmikus magány. Egyedül jössz erre a világra és egyedül mész

 – mondta a világ természetéről Attila.

Az énekes arról is beszélt, hogy számára a zene mindig több volt egyszerű szórakoztatásnál, és sosem mások elvárásai szerint élt vagy alkotott, hanem saját belső érzéseit követte.

„Elengedett kézzel élem az életemet, ugyanis a Földre nem lakni jöttünk, hanem élni. A dalaimban is az a fontos, hogy legyen valami értékes, valami útravaló, amit továbbvihetnek magukkal, akik hallgatják – fogalmazta meg gondolatait.

Pataky Attila félelmeiről beszélt.
Pataky Attila a mai napig küzd a félelemmel, elborzasztják sokszor a világ szörnyűségei 
(Fotó: Polyák Attila)

Félelem és belső harc

A legőszintébb pillanatok azonban akkor jöttek, amikor a saját küzdelmeiről beszélt. Elárulta, hogy a félelem az egyik legnagyobb ellenfele, amit gyerekkorából hoz, és amit a mai napig próbál legyőzni.

A legfontosabb, amit el akarok hagyni, az a félelem, mert ez a legnagyobb méreg az életünkben. Feldarabol és beteg leszel tőle. Én próbálom letenni, mert gyerekkoromból hoztam egy nagy adagot, ugyanis akkor azért volt mitől majrézni. Akkor nem tudom letenni, amikor a világ elkezd rettenetbe fordulni, mert akkor megdermedek és összezavarodok belül. Pedig általában nálam belül csend, béke és szeretet van, de amikor át tud törni a falakon a sok szörnyűség, és azt látom, ami a világban van, az nagyon rossz érzés. Én rettenetesen életigenlő személyiség vagyok és azt vallom, hogy emeljük egymást, és ne tapossuk, úgyhogy ilyenkor nagyon szomorúan nézek a világra. Pusztítják az életet. Ebben nagyon bitangul el tud magányosodni és szomorodni az ember

 – árulta el érzéseit.

A vallomásból egy egészen más oldalát ismerhettük meg Pataky Attilának, aki a sikerek mögött komoly belső küzdelmekről és mély gondolatokról beszélt.

 









Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Metropol Google News oldalán is!

Top hírek





Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Hírlevél-feliratkozás

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.