Radics Gigi, Dér Heni, Pataky Attila, Curtis, Pápai Joci és Takáts Tamás hazafias érzelmekkel átitatott előadását talán még a Holdról is látni, hallani lehetett. A Bors nem sokkal az 1948-49-es forradalom és szabadságharcról való megemlékezés után érte el a friss Kossuth-díjas Pataky Attilát, aki örömmel mesélt a benne kavargó érzésekről.
Pataky Attila meghatottan lépett a Kossuth téren megjelent tömeg elé (Fotó: Polyák Attila)
Szólt a Nemzeti dal a március 15-ei nemzeti ünnepen
Pataky Attila érezte a nemzeti ünnepen megjelent tömeg erejét
Átütő sikert aratott a Nemzeti dal
Orbán Viktor beszéde elementáris erővel hatott az EDDA frontemberére is
Pataky Attila: Egy egységes, elszánt, a hazájáért bármire képes tömeget láttam
Az EDDA zenekar frontembere nem sokkal a Nemzeti dal előadása után még a történések és Orbán Viktor korszakos beszédének hatása alatt volt és nem is próbálta elrejteni meghatottságát.
Elöntött a boldogság, amikor kiléptem a Parlament előtt felállított színpadra és megláttam azt a vége-hossza nincs tömeget.
„Az egység és az elszántság átütő ereje áradt felénk, miközben énekeltük a Nemzeti dalt. Ezt a tömeget a szeretet és a gyermekeink jövőéért való aggódás hozta össze. Tapintható volt a tenni akarás és az az erő, amivel megőrizhetjük a gyermekeink és az unokáink jövőjét. Mert, ha valamit, akkor azt nem adjuk! Egy egységes, elszánt, a hazájáért bármire képes tömeget láttam” – kezdte a Borsnak Pataky Attila, aki Radics Gigivel, Dér Henivel, Curtisszel, Pápai Jocival és Takáts Tamással adta elő a Nemzeti dalt, amit Tolcsvai László zenésített meg.
Pataky Attila, Pápai Joci, Radics Gigi, Curtis, Takáts Tamás és Dér Heni adta elő a Nemzeti dalt a március 15-ei állami megemlékezésen (Fotó: Polyák Attila)
„Brüsszel szándéka az, hogy az utolsó ukránig menjen a csata”
Az idei március 15-ei nemzeti ünnep alkalmából Kossuth-díjat kapott rocklegenda ezután kitért Orbán Viktor ünnepi beszédére is, melynek egyértelmű üzenetét reményei szerint minden magyar ember értett és megértett. „Mindannyian megértették, megértettük Orbán Viktor üzenetét, amit a világ legszebb nyelvén mondott el nekünk. A szeretet etet, a gyűlölet pedig öl! Már csak egyetlen kérdés maradt: a szeretet, vagy a gyűlölet országát akarjuk építeni? Azt akarjuk, hogy ahogy egyes országban, nálunk is besorozzák a fiainkat? Sőt a nőket is? Tényleg azt akarod, hogy az édesanyádat, vagy a nővéredet elvigyék katonának, hogy aztán, meghaljanak Ukrajnában? Az ott egy mészárszék. Brüsszel szándéka az, hogy az utolsó ukránig menjen a csata. Hiszen a világ egyik legerősebb atomnagyhatalma ellen nem lehet nyerni!”
Soha, soha nem engedhetjük meg, hogy oda küldjék a fiataljainkat! Erre mondunk mi nemet, és igent a szeretet országára, amit közösen építünk
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.