
Róka a fiatalokhoz szól a választási hajrában
Most pedig a választási hajrában buzdít szavazásra és áll ki a biztos választás mellett.
A sztár romantikus-vígjátéka a kor legkedveltebb filmje volt.
Jennifer Lopez nosztalgikus hangulatba került, és felidézte egyik ikonikus filmszerepét a Álmomban már láttalak című film kapcsán.

Az 56 éves sztár a 2002-es romantikus vígjátékban Marisa Venturát alakította, egy egyedülálló anyát, aki egy elegáns New York-i hotelben dolgozik szobalányként. A történet szerint egy véletlen folytán felpróbál egy gazdag vendég ruháját, és így találkozik Christopher Marshall-lal, akit Ralph Fiennes játszott. A férfi azt hiszi róla, hogy a felső tízezer tagja, és innen indul a mesébe illő románc.
Lopez egy április 9-én megosztott Instagram-bejegyzésben vallotta be, hogy még több mint két évtizeddel a bemutató után is különleges helyet foglal el a szívében ez a szerep.
„Húsz-valahány évvel később még mindig Marisa Venturára gondolok” – írta, majd úgy jellemezte karakterét, mint egy nőt, aki idegen világban mozgott, mégis magabiztosan viselkedett benne.
A színésznő azt is elárulta, hogy a film eredetileg „A szobalány” munkacímen futott, ám ő és a producer, Elaine Goldsmith-Thomas közösen keresték meg a rendezőt, Wayne Wangot. Jennifer Lopez számára az Álmomban már láttalak egy emlékezetes filmszerep maradt, hanem komoly szakmai elismerést is hozott, 2003-ban jelölték a legjobb női főszereplő díjára az NAACP Image Awards-on.
2025 januárjában Lopez és egykori partnere, Ralph Fiennes újra együtt jelentek meg egy rangos eseményen Palm Springs városában. A találkozóra a Variety „10 rendező, akiket érdemes figyelni” eseményén és a Creative Impact díjátadón került sor, ahol a két sztár nosztalgiázva idézte fel a közös munka emlékeit.
Az est egyik fénypontjaként Fiennes adta át Lopeznek a Legend and Pioneer díjat, és megható szavakkal méltatta egykori partnerét. Kiemelte a színésznő kivételes tehetségét, és elmondta, milyen nagy megtiszteltetés volt számára együtt dolgozni vele évekkel ezelőtt. Lopez hálásan fogadta a dicséretet, és hangsúlyozta, mennyire különleges számára, hogy ennyi idő után ismét együtt ünnepelhetnek - írja a People.

Most pedig a választási hajrában buzdít szavazásra és áll ki a biztos választás mellett.

Az énekesnő különleges videóval készül.

A mi történetünk szereplőjeként engedett betekintést a családi életébe.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.