Müller Péter: Az öregedést nagyon vacakul élik meg a férfiak

Müller Péter őszintén mesélt a hot! magazinnak az életéről, érzéseiről és a terveiről.

hot!: Ilyen öregkorra számítottál?

Müller Péter: Egyáltalán nem így képzeltem a békés öregkort. Teljesen ellentétes az életem azzal, mint amit én elképzeltem magamnak. Rengeteg munka és tennivaló szakadt rám. Egyrészt köszönhető ez annak, hogy a JÓskönyv a napokban száznyolcvan országban jelent meg, így rengeteg podcastot kell csinálnom, angolul is.

hot!: Őszintén, vágysz egyáltalán a csöndre?

Müller Péter:

Müller Péter felesége tavaly év végén hunyt el

hot!: Nagyon nehéz időszakon vagy túl. Tavaly év végén elhunyt a feleséged, előtte pedig két műtéten is átestél. Honnan van erőd ahhoz, hogy most podcasteket gyárts, könyvkiadással foglalkozz? Vagy éppen ez az, ami eltereli a figyelmedet a problémákról?

Müller Péter: Nem. Soha nem voltak problémáim. Látszólag hülyeség, amit mondok, de úgy éltem le az életemet, hogy mindig vidám és derűs voltam. Roppant nagy kegyelme ez a sorsnak. Egy csodálatos anyám volt, aki úgy nevelt föl, hogy mellette egyszerűen nem éreztem sem a gondokat, sem a félelmet. Pedig ebben az életben benne volt a második világháború, a holokauszt, benne volt az, hogy ‘56-ban ellőtték a lábamat. És valahogy sem az erőm, sem a derűm nem hagyott el. Ha egy nap nem vagyok derűs, akkor úgy érzem, hogy elvesztettem az önazonosságomat.

hot!: Egyáltalán tudod, mit jelent depressziósnak lenni?

Müller Péter: Szomorú tudok lenni, de levert sohasem voltam. Ezt részben annak is köszönhetem, hogy egész életemben sportoltam. A baráti köröm kilencven százaléka most is sportolókból – bokszolókból, birkózókból – áll, ők pedig nagyon vidám emberek. Négy nappal ezelőtt Bunyós Pityu ült ott, ahol most te. Aki ennyi erővel van tele, az nem lehet rosszkedvű. Sugárzik belőle a derű, a humor. Jó a közelében lenni, mert mindenkinek jut az erejéből. Nagyon sokat tanultam ettől a világtól.

hot!: Például mit?

Müller Péter: Elsősorban azt, hogy Isten nem egy epikus szerző: nem regényt írt, hanem drámát. Ebből pedig kiderül, hogy az ember célja maga a küzdés. És ez Madách művében is nagyon szépen megjelenik. Szeretni kell a küzdelmet, de ehhez kell erő és önbizalom is. Mert ezek nélkül az ember nem képes megvívni a küzdelmet, és nyerni sem tud.

hot!: Neked pedig ebből most kijutott rendesen. Mennyire viselt meg a feleséged elvesztése? Ez is egy küzdelem volt?

Müller Péter: Ez az ő küzdelme volt. Kilencvenöt éves volt, nagyon beteg, és nem tudott meghalni. Imádkozott a halálért, de nem tudott. Nem mindenkinek adatik meg a könnyű halál…

Müller Péter könyvek mellett a közösségi médiában is aktív lett

hot!: Viszont a küzdelemből kijut bőven mindenkinek. Ezért döntöttél úgy néhány éve, hogy a közösségi médiának köszönhetően napi kapcsolatban leszel az olvasóiddal?

Müller Péter:

hot!: Volt olyan felismerés az életedben, amikor azt merted mondani, hogy tévedtél?

Müller Péter: Szókratész azt mondja: „Egyet tudok: hogy semmit sem tudok”. Ez egy örök felismerés. Ugyanezt humorral mondja el Karinthy, akinek a legjobb írása arról szól, hogy élete során egyre jött rá, és ez biztos: hogy minden másképp van.

hot!: Van még benned annyi gondolat, amit szeretnél összesűríteni egy következő könyvben?

Müller Péter: Most elkezdtem írni egy könyvet a féltékenységről, de lehet, hogy már nem fejezem be.

hot!: Miért?

Müller Péter: Mert három mondatban is tudom, mi lenne a poénja, mivel olyan mértékig megértettem ennek a természetét.

hot!: Elárulod, miért vagyunk féltékenyek?

Müller Péter: A legnagyobb problémát abban látom, hogy nem is arra használjuk a szót, amire kellene. A féltékenység mögött van egy érzelmi, szexuális tartalom. De maga a szó a félelemhez kapcsolódik. A félelemnek valamilyen formája az, amiről beszélnünk kellene. A „fél”-ről. Akkor vagyok „egész”, ha szeretek valakit! És ha a másik felem elkóborol, akkor elkezdek félni. Mert azt érzem, hogy viszik az egyik felemet. És ezt megélheti valaki nemcsak férfi-nő kapcsolatban, hanem olyankor is, amikor azt érzi, hogy nem sikerül egésznek lennie.

hot!: Neked vannak még félelmeid?

Müller Péter: 

hot!: Van erre is egy jó forgatókönyved?

Müller Péter: Persze. Egy hatalmas mulatságban vagyunk, ahol mindenki önfeledten táncol, énekel, és jól érzi magát. Én is. Vidámság és derű közepette egyszer csak az tűnne fel az embereknek, hogy már nem vagyok ott velük, elmentem. Így lenne jó itt hagyni ezt a földi testet.

Müller Péter a mai napig ír még

hot!: Van benned hiányérzet az életed bármelyik szakaszával kapcsolatban?

Müller Péter: Hiányérzet nincs. Shakespeare szerint színház az egész világ. És hogy ez, amit játszom, nem több, mint egy szerep. A szerepem szerint az életemnek hét fázisa van. Az utolsó szerepjáték az összeomlás. Na, ezt nehéz megcsinálni. Úgy is mondhatnám, hogy szar dolog megöregedni. Ezt nem tudom jól csinálni. Nézni, hogy amit fölépítettem, az velem együtt összeomlik.

hot!: Viszont az elképzelhetetlen, hogy mindaz az örökség, amit te és a műveid jelentenek, nyomtalanul eltűnjenek. Ezt te sem gondolhatod komolyan!

Müller Péter: Nem hiszek abban, hogy azzal, hogy valamit leírtam, egyben konzerváltam is mindazt, ami bennem élt és él. Lehet, hogy egy picit tovább marad fenn, de aztán elfelejtik. Mert jönnek mások, akik korszerűbbek, aktuálisabbak. Meggyőződésem szerint az emberiségnek a jelenlegi státusza olyan gyökeres változás alatt áll, amibe sokan bele sem mernek gondolni. A mesterséges intelligencia éppen annyi lehetőséget rejt magában, mint amennyi veszélyt. A múltkor egy beszélgetés végén azt kérdeztem a Chat GPT-től, mikor jön el az a kor, amikor én, mint homo sapiens feladom az emberi mivoltomat, és kezdek géppé válni. Azt mondta: „Már most az vagy”. „De hát akkor nincs értelme az életemnek!” – mondtam én. Erre megadta a mentők telefonszámát. De van ennél nehezebb is...

hot!: Elárulod, mire gondolsz?

Müller Péter: