
Mámorító látvány: bikinire vetkőzött Kiss Virág - Fotó
Friss képet osztott meg az Instagramon.
A híres színész nem kis változáson ment keresztül az elmúlt időszakban. Szabó Győző most közösségi oldalán mutatta meg, hogy milyen fából faragták.
Szabó Győző korábban sem tagadta le múltját, ahol komolyan meggyűlt a baja a drogokkal. Tavaly Hevesi Tamás podcast műsorában árulta el, hogy a nap végén lecsúszik neki egy-két pohár, de ezt próbálja kordában tartani. Még anonim csoportokba is jár a színész, hogy kezelje függőségét. Most viszont legújabb hobbija az edzés lett, a képek szerint pedig nagy sikereket könyvelhet már el.

Az elmúlt 8 hónapban azon dolgoztam, hogy újra formába hozzam magam. Nem azért, mert kötelező és nem is csak az esztétika miatt, hanem mert ebben a korban már felelősség is odafigyelni magunkra
– írta közösségi oldalán a színész. A színésznek rengeteg munkával és lemondással járt, hogy ismét formába lendüljön, ilyen eredményre pedig elmondása szerint máshogy nem is lett volna képes.
Hiszem, hogy egy férfinak nem szabad elhagynia magát. Az erő, az állóképesség, az egészség nem magától marad meg, dolgozni kell érte. És igen, szerintem 55 évesen így kell kinézni
– zárta bejegyzését Szabó Győző.

Jelenleg az edzőterem a színész legnagyobb addikciója, ám korábban több káros függősége is volt, amiről mindig nyíltan kommunikált.
Volt a kokain, volt a speed, az LSD, sorolhatnám, mennyi cucc, majd jött az ópiát, ami egy euforikus megnyugvást adott a testemnek. Egy darabig jó is volt, csak miután az ember már rászokik, legyőzik a drogok, akkor már mindjárt más lesz
– mesélte korábban a híres színész. Szabó Győző sötét múltjáról film is készült Toxikoma címmel. Azóta pedig a rajongók is példaértékűnek tartják a színész életét, mivel tudják, miken is ment keresztül fiatalként. Ezért nem is meglepő, hogy záporoztak a gratulációk Győző bejegyzése alá.
Gratulálok! Példakép vagy!!!!
– írta a színész Instagram oldalán az egyik rajongója.
Szabő Győző bejegyzését itt tekintheted meg.

Friss képet osztott meg az Instagramon.

A két színész évtizedek óta barátok.

Károly király és Harry herceg kapcsolata továbbra sem javul
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.