Lukács Sándor: „Féltve őrzöm az antik díszeket”

Lukács Sándor szülei a Bükki Erdőgazdaságnál dolgoztak, így minden évben – kollégáikhoz hasonlóan – ők maguk választhatták ki, hogy melyik gyönyörű fenyőt vihetik haza az erdőből.

„Emlékszem, a Szent Anna templom mellől indult a kisvasút és sínautóval mentünk ki Lillafüredre. Szinte látom magam előtt, ahogyan 3-4 éves lehetek és ülök apám mellett, körülöttünk pedig mindent befed a fehér hótakaró. Az erdőben pedig szeretettel fogadtak minket a szénégetők, a favágók, és szó szerint tejben-vajban fürösztöttek, hiszen az anyukámtól kapták a fizetésüket” – idézi fel mosolyogva Lukács Sándor.

Lukács Sándor családja igazi vidéki életet élt

A Kossuth-díjas színművész az ötvenes évek elején volt kisgyerek. Úgy fogalmaz, akkor még igazi telek voltak, megvolt a négy évszak, nem úgy, mint mostanság. Szinte minden télen jeget hizlaltak a kertben és két-három hónapig is tudtak korcsolyázni. Játékokban viszont nem volt túl nagy kínálat.
„A Rákosi-korszakban egy kis papundekli autónak is úgy örültem, mintha egy Mercedes Benz kicsinyített mását kaptam volna meg” – meséli. 

Lukács Sándor karácsonya igazi meglepetés volt

„A családunk egyik ismerőse ugyanis Bécsben élt, és éppen decemberben küldött nekem egy Märklin kisvasutat. Emlékszem; óriási dobozban érkezett, amelyből sorra kerültek elő a kis sínek, jelzőlámpák, állomások, vasúti kocsik. Hosszú órákon át kerestük mindegyiknek a helyét, és nagyon sokat játszottam vele, sőt, a barátaim is a csodájára jártak.”

A színművész nagyon szerencsés, hiszen elmondása szerint felesége remek szakács és karácsonykor is csodás fogásokkal kényezteti el a családot. Ugyanakkor gyermekkorából is őrzi az emlékét azoknak a finomságoknak, amelyeket édesanyja és nagymamája készített el.

Lukács Sándor unokája az antik díszek alatt bontogat

„Anyám zseniális házi krémest sütött, amiből már szenteste elfogyott az utolsó morzsa is. Nagymamám pedig ízes aprósüteményekkel kényeztetett minket. Bár a receptek már nincsenek meg sajnos, de a zamatukat a mai napig a számban érzem. A régi díszeink azonban szerencsére megmaradtak; féltve őrzöm őket, gondosan elcsomagolva egy ládában. Minden évben ezek az antik darabok kerülnek a legfőbb helyre a karácsonyfánkon, amely alatt már ötéves Leó unokánk is bontogatja az ajándékokat.”