Lukács Sándor 50 éve szerelmes feleségébe: elárulta, mi a titkuk

Ha kijöttünk a színházból – pláne, ha a Popfesztivál ment, ami felért egy beathangversennyel –, vagy hatvan kislány várt a művészbejárónál. A díszítők bejáratán kellett kisurranni, ha éjszakai szinkronba, filmforgatásra mentünk, hogy ne késsünk el. Akkoriban nagyon sokat buliztunk, úgy éreztük, miénk a világ, jöttek a nők, maradjunk annyiban, az előadások után sosem haza mentem. Sokat jártunk Laciékkal együtt vacsorázni is étterembe, aztán felmentünk a flipper- vagy a kártyaszobába, ha volt pénzünk, akkor a bárba is. Ha változatos estét akartunk, akkor átmentünk a Rátkai Klubba a Nagymező utcába. A drága Bluminál a fiatal színészek hitelbe ehettek. Szemben volt az Operettszínház és a Moulin Rouge. Tudtuk, ha a táncoslányoknak szünete van, átjönnek kávézni. Olyankor flörtölhettünk. Szóval megvoltak a programok. Állítom, változatosabb életünk volt, mint a mai fiataloknak.

Mari a minden, a társ, a szerető, a barát, nem kívánhattam volna soha jobbat. Soha nem bántottam volna meg egy kaland kedvéért, annál ő és a szerelmünk sokkal többet ér! Én a mai napig szerelmes vagyok a feleségembe, tudom, ez ma már nem divat! S hogy mi a titok? Szerencse, és olyan természet, ami a másiknak megfelel. Tolerancia, megérteni, tiszteletben tartani a másik őrültségeit, hobbijait. Alkalmazkodni kell a másikhoz. Tiszteletben tartjuk a másik szenvedélyeit. Van külön életünk, és persze sok-sok közös programunk. Az is megfogott benne, hogy nem volt féltékeny, vagy nem mutatta. Egy idő után azt vettem észre, hogy nem a Fészekbe megyek, hanem haza, hozzá. Jobban éreztem magam vele, és ez ma is így van!