Endrei Judit: „Azok az emberek, akikkel gyerekként a karácsonyt töltöttem, már nincsenek velem”

Endrei Judit ha ezekre a szép emlékekre gondol, a hófödte alföldi táj, a szánkózás és a finomságokkal megterített asztal jut eszébe, nem is véletlenül, hiszen az ünnepi varázslatot évről évre elhozták szülei és nagyszülei.

• Így teltek Endrei Judit karácsonyai falun, az 1956-os 60-as években.
• Karácsonyi kedvenc csínyeit is megemlíti.
• Elmeséli, hogyan telt később a karácsonya a gyermekeivel. 

Endrei Judit a meghittségben töltött karácsonyára emlékszik vissza

„Falun karácsonyoztam, az ’50-es, ’60-as években. Ha a régi idők karácsonyára gondolok, egy kis szomorúság is költözik a szívembe, hiszen azok az emberek, akikkel gyerekként a karácsonyt töltöttem, már nincsenek velem. De ez a bánat feloldódik, amint eszembe jut, hogy mennyire vártuk a húgommal az ünnepet” – idézi fel az emlékeket Endrei Judit, Kazinczy-díjas televíziós bemondó. Olyan, hogy advent, az ő gyerekkorában ugyan nem volt, nem is ismerte ezt a szót, de az ünnepi készülődés a családban már december 17-én elkezdődött.

„Édesapám születésnapja december 17-e, és olyankor mindig disznóvágás volt nálunk, amit gyerekként és kicsit nagyobb lányként is nagyon élveztem. Segédkeztem ugyanúgy, mint a falubeli paraszt kislányok, tehát mindent csináltam, ami egy disznóvágáshoz kötődik. Ez egy nagyon jó hangulatú előzetese volt a karácsonynak, hiszen akkor már megsült az első adag hurka, kolbász, pecsenye, orjaleves.”

„Szenteste szólt a csengő, beléptünk a szobába, égtek a gyertyák és a csillagszórók a karácsonyfán, fel volt díszítve szaloncukorral és mindenféle kis csillogó díszekkel. Az volt az előnye annak, hogy a mi szobánkban volt a fa, hogy természetesen mi is kilopkodtuk a szaloncukorból a belsejét, és szépen visszaigazgattuk a papírt, hogy az még úgy nézzen ki, mintha semmi nem történt volna” – meséli Endrei Judit nevetve az egykori csínytevést.

Endrei Judit családja körében ünnepel

A család asztalára mindenféle finomság került, amikre a bemondó boldogan, meghatódottan emlékszik vissza. Mintha egy filmet nézne, úgy elevenedik meg előtte gyerekkora legszebb ünnepe, a maga ízeivel, illataival.

„Anyukám nagyon finom dolgokat sütött karácsonyra, és azt is a mi szobánkban tárolta. Volt egy nagy ágyneműtartó, annak a tetejére tette a piskótatekercset, a bejglit, a zserbót. Ajándékokat mindig kaptunk, nyilván nem toronyórát lánccal, de például könyvet minden évben hozott a Jézuska. A könyv az gyerekkoromtól az életemnek a része, és milyen érdekes, ki gondolta, hogy így felnőttként nemcsak olvasója, hanem létrehozója is leszek a könyveknek. Hó is mindig volt az Alföldön karácsonykor, igazi kemény, csikorgós telekre emlékszem. Volt egy gödör is ott, ahol laktunk, ami a falusi gyerekeknek a jégpályát jelentette, mindig ott szánkóztunk. Karácsony első napján az anyai nagyszüleimhez mentünk Szolnokra, és hát az imádott nagyanyám, nagyapám mindig terülj, terülj asztalkámmal, aranyló húslevessel, finom, ropogós rántott hallal, keményített abrosszal várt minket.”

„Anyukámék elküldtek minket sétálni a városban, amíg ők előkészítik a varázslatot. Amikor hazaértem, váltig állítottam, hogy én az égen láttam elsuhanni a Jézuskát. Nyilván a gyermeki fantázia szüleménye volt” – árulja el Endrei Judit, aki édesanyaként, saját gyermekeinél is továbbvitte a hagyományt.

Az ő lányaihoz is a Jézuska jött karácsonykor, neki írtak levelet, neki raktak ki az ablakba tejet kaláccsal. Ma már természetesen máshogy telik a televíziós bemondó karácsonya, gyermekei felnőttek, egy valami azonban megmaradt: az ünnep valamelyik napján összegyűlik a család, szeretetben és békességben, hiszen ez az igazi lényege a karácsonynak.