
Fény derült Vilmos herceg és Katalin hercegné gyerekeinek bizarr karácsonyi szokására
A három gyermek furcsa karácsonyi szokásokat tartanak.
Bőröndök nélkül kellett az éjszakát a reptéren tölteniük. Dér Heni és Gáspár Győző majdnem lekéste az 1% Klub forgatását.
Az 1% Klub – Mennyire okos Magyarország?, a TV2 nagyszabású logikai vetélkedője a második évadával vasárnap este 18:55-kor visszatért a képernyőre. A műsort ezúttal is Kasza Tibi vezeti, a sztárvendégek között pedig Dér Heni és Gáspár Győző foglal helyet, akik nemcsak tudásukkal, hanem személyiségükkel is hozzájárulnak a hangulathoz.

Dér Heni Sztárban Sztár All Stars győzelmével bebizonyította, hogy sokkal több, mint kiváló énekes, most pedig logikai és mentális felkészültségét is megmutatja. A Metropolnak adott interjújában elárulta, számára a legnagyobb kihívást nem is maga a játék, hanem az odavezető út jelentette.
Mint mesélte, Győzővel kettesben utaztak Kölnbe, a forgatás helyszínére, ám a repülés már az elején kalanddá vált.
Győzővel nagyon jó érzés volt újra együtt dolgozni. Ha valaki megismeri Győzi lelkét, akkor rájön, hogy nagyon tud tölteni és szórakoztatni. Olyan a Győző, mint egy nagy gyerek. A korábbi közös munkánk óta tartjuk a kapcsolatot és tudtam, hogy ha vele fogok utazni és forgatni, akkor nagyon szórakoztató lesz, viszont nem gondoltam volna, hogy már a kifele út Kölnbe, a forgatás helyszínére, egy kaland lesz. Ugyanis kettesben utaztunk ki és úgy kezdődött az utunk, hogy lekéstük az átszállásunkat, mert késett a gépünk Budapestről. Így Münchenben éjszakáztunk, minden nélkül, a reptéri szállodában. Ugyanis a bőröndjeink tovább mentek Kölnbe.
Heni angolul próbált egyeztetni az ügyfélszolgálattal, miközben Győző magyarul instruálta, mit mondjon, ami rengeteg humoros pillanatot szült.
„Persze imádtam” – nevetett az énekesnő, hozzátéve, természetesen külön szobában aludtak, és még azon is izgultak, nehogy Győző telefonja lemerüljön, hiszen a töltője is a bőröndben volt.

Másnap végül minden megoldódott és pozitívan tekinthettek előre: megérkeztek Kölnbe, előkerültek a ruhák – köztük Győző csillogós öltönye is –, és kezdetét vehette a forgatás. Heni elmondása szerint a hangulat végig felszabadult, vidám és izgalmas volt. Külön kiemelte, mennyire élvezte a közös munkát, hiszen Gáspár Győző Nagy Duett partnere is Heni volt, így a mostani forgatás során is remek összhangban dolgoztak.
A műsor felvételén Győző többeket meglepett: Heni szerint kifejezetten jól válaszolt a kérdésekre, ami új megvilágításba helyezi majd a közvélemény által sokszor alábecsült tudását. A műsorban arra is fény derül, mi Gáspár Győző iskolai végzettsége, valamint arról is lehull a lepel, hogy hány idegen nyelvet beszél a showman.
Az új évad sok nevetést, izgalmat és meglepetést ígér, miközben a nézők saját tudásukat is próbára tehetik – hiszen itt valóban kiderül, mennyire okos Magyarország.

A három gyermek furcsa karácsonyi szokásokat tartanak.

A zenész szerint a drog nem lazaság, hanem önpusztítás.

Vavra Bence és családja karácsonya nem az ajándékokról szól.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.