
Jön az év legjobb duettje, két mulatós sztár fog össze
Szilveszterkor már új dalra indulhat a buli.
2020 decemberében utazott ki Dominikára, részt vett az Exatlon Hungary harmadik évadában, bekerült a döntőbe, ám nyerni nem tudott. Röviddel később a Farm VIP-ban döntőzött. Hol tart most Buzás Dóri, milyen tervei vannak?
Buzás Dóri a harmadik Exatlon Hungary népszerű versenyzője volt, a Kihívók csapatában szerepelt, döntőzött, és majdnem megnyerte az évadot. Később a Farm VIP-ban bizonyította rátermettségét, ott is eljutott a fináléba.

„Teljesen váratlanul ért a bejelentés. Augusztusban kinn voltunk Dominikán, de akkor még fel sem merült, hogy új évad jön. A műsor nagyon népszerű, a közönségtalálkozók alapján tudom, hogy sok gyerek szeretett volna exatlonista lenni, akik időközben már felnőttek” – mesélte a megkeresésünkre. Mint ahogy azt mi is megírtuk, új évaddal tér vissza a sportreality, de eddig csak a két műsorvezető neve ismert. Dórit később a Farm VIP-ba hívták el, utána pedig több TV2-ős műsorba is. Az influenszer kétszer döntőzött, de a helyszínen egyszer sem a fődíj motiválta.
A mai napig megkapom, hogy kétszer tizenöt milliót elvesztettem. De mivel sosem éreztem, hogy az enyém, ezért nem tudom veszteségként felfogni. Az, hogy az All Starban nem voltam ott, jobban fáj, ez pedig keserédes ízt ad a dominikai emlékeimnek. Szente Gréti megérdemelten nyerte meg a velem szembeni döntőt a harmadik évadban, azon a napon jobb volt. De jó lett volna újra összecsapni egy évvel később!
– mesélte el Dóri.

A 2025-ös évben sok váratlan kihívás érte a sportolót. Most azt várja, hogy lecsendesedjen az év a nagy hajtás után. „Belső fejlődés szempontjából is megterhelő esztendő volt, de sokat fejlődtem. Új együttműködést, párkapcsolatot, utazásokat hozott. De sok belső munka van ezekben, ami sokszor fárasztó. A netezők inkább csak a jéghegy csúcsát látják” – vélekedett.
Buzás Dóri esősorban tartalomgyártásból él, bikinis képeket is mutat néha, illetve vannak emberek, akiknek ő kezeli a közösségi oldalát. Nyáron gyerektáborokat csinált: volt köztük a Balatont körbebiciklizős, ottalvós és napközis tábor is, ahol falmászás, exatlonos akadálypályák, ügyességi feladatok várták a gyerekeket.
Dóri új párkapcsolata több minthat hónapja kezdődött.
Idén ismerkedtünk meg egy munka kapcsán, a jövőmet vele tervezem. Profi BMX-versenyző, jelenleg ő a legjobb férfi versenyző itthon. Az, hogy kitettem közös videót, annak a jele, hogy vele képzelem el az életemet
– mesélte. Ujváry Zoltánról van szó, aki októberben Eindhovenben 6. lett a BMX Freestyle park és flatland Európa-bajnokságon.
Dóri karácsonykor a családdal lesz, de december 23-tól tud csak ráhangolódni, addig munkája van. Aztán jöhet egy kéthetes leállás, sokat lesz a testvérével, a szüleivel, a párjával, de nagyszülőt is látogatnak majd. Úgy tervezi, hogy a szilveszter és a karácsony is nyugalmas lesz, hiszen a bulikat nem kedveli, az új évet pedig tisztán szereti kezdeni.

Új év, új lendület, edzés, közös idő a barátokkal. Azt szeretném, hogy már december 30-án legyen tiszta a lakás. Komfortosan szeretem tölteni a szilvesztert, barátokkal. 1-jén aztán felkerülnek az új függönyök, az új ágynemű, fontos, hogy tisztaságérzés legyen… A házibulikban sok emberből az alkohol a szomorúságot hozta elő, ami rám is hatással volt. Szerintem az év utolsó és első napjának inkább egy örömérzést kellene adnia, mióta így gondolkodom, azóta a társaságomat is jobban megválogatom.
– árulta el a Pilates-edző. Ujváry Zoltán korábban már posztolt szerelméről, olyanokat írt róla, hogy: „Dóri jó arc, atomkedves, atomcuki és nagyon menő, a kedvenc emberem a világon.”

Szilveszterkor már új dalra indulhat a buli.

Rajongói teljesen összetörtek.

„Orlando Bloommal még rendben voltam, de Justin Trudeau?”
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.