Szívszorító: gyászolja Haumann Pétert Paloznak és Trokán Péter

Megrázta az országot Haumann Péter halála – írta a Bors hétfőn, s bizony, a Balaton-felvidéki gyönyörű kis falu, Paloznak is gyászba burkolózott. A nemzet színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja Paloznakon csak „a Péter” volt, akire mindig számíthatott a közösség. Ők nem a hírességet vesztették el, hanem a barátjukat, akinek mindig volt egy jó szava, aki gondolkodás nélkül szerszámot fogott, ha valakinek segítségre volt szüksége – írja a Bors.

– Közvetlen ember volt, mindenféle sztárallűr nélkül – mondta a Bors megkeresésére Czeglédy Ákos, Paloznak polgármestere. – Egy jó baráttól kell most búcsúznunk. Péter ott volt mindig, amikor szükség volt rá. Ha kellett, beállt a disznóvágásba, de jött akkor is, amikor a települést szépítettük. Vágta a gallyakat, söpörte az utcát… – mondta a polgármester. – Most a gyász ideje van, de később elgondolkodunk azon, hogy miképp emelhetnénk emléket Péter tiszteletére, aki egyébként 2006 óta díszpolgára volt a településünknek.

Paloznakon él Trokán Péter színész, aki ezen a 600 fős kis településen ismerhette meg Haumann Pétert úgy istenigazából.

– A fővárosban szinte sosem találkoztunk, aztán úgy hozta az élet, hogy mindketten itt kötöttünk ki, meglettek a közös programjaink. Szerelemmel szeretjük, illetve ő már csak szerette ezt a helyet – mesélte szomorúan a Borsnak Trokán Péter. Amikor azt kérdezte a lap a színésztől, hogy miben hasonlítottak ők ketten egymásra, rövid gondolkodás után így felelt: – Ezen még sosem gondolkodtam, de talán azt emelném ki, hogy nagyon szerettük a falunkat, büszkén vallottuk paloznakinak magunkat. Péterék két éve lent éltek a feleségével, az egész pandémia alatt itt voltak, ki sem mozdultak. Itt várta azt is, hogy meggyógyuljon. Bízott benne... És mi is hittük. Péternek csodálatos élete volt, bár sokszor volt elégedetlen, mert szakmailag még többet szeretett volna bizonyítani, de a magánéletében teljes harmóniában élt. Megérdemelt volna még sok-sok boldog percet – tette hozzá Trokán Péter. – Mindig azt mondtuk egymásnak, amikor kiültünk a teraszra, ahonnan a Balaton kétharmadát látni lehetett, hogy „Szájat tátani járunk oda”.

Ő elment, én pedig maradtam, de majd egyszer megint találkozunk, és ott fent is együtt fogjuk majd tátani a szánkat. Mert ezek voltak a legcsodálatosabb közös pillanataink.