
Varga Barnabás miatt komoly döntéssel kell szembenéznie az AEK Athén edzőjének
Hatalmas kérdőjel és "kellemes fejfájás".
Egyre élesedik a bajnoki versenyfutás. Vajon a Fradi megvédi címét, vagy a Győr letaszítja a magyar futball trónjáról a rekordbajnokot?
Mindössze öt fordulóval az NB I zárása előtt továbbra is fej fej melletti küzdelem zajlik a bajnoki címért a Fradi és a Győr között. A fővárosi zöld-fehérek – ahogyan azt az elmúlt években megszokhattuk – a tavaszra begyújtották a rakétákat: február közepe óta veretlenek a bajnokságban. Ugyanakkor a kisalföldi trónkövetelőt sem kell félteni: Borbély Balázs együttese is ritkán veszít pontokat, a téli szünet óta mindössze a bomba formában futballozó Zalaegerszeg tudta legyőzni őket. De vajon ki lesz a végső befutó?

A magyar bajnokság tabelláját jelenleg a Győr vezeti, igaz, mindössze hárompontos előnnyel. Ez a különbség azonban csalóka, hiszen az FTC egy mérkőzéssel kevesebbet játszott. Amennyiben feltételezzük, hogy a bepótolt Puskás Akadémia-meccset behúzza a címvédő, pontegyenlőség alakulna ki az élen. Mindez úgy, hogy a felek nemcsak a kupa elődöntőjében, hanem a bajnokság hajrájában is találkoznak még egymással.
A vélhetően sorsdöntő összecsapást április 19-én rendezik Győrben, mindössze három nappal a Magyar Kupa-elődöntőt megelőzően. A körülmények azonban korántsem kiegyenlítettek: a Ferencvárosnak pótlómérkőzést kell játszania néhány nappal a bajnoki leszámolás előtt.
A hátralévő programot tekintve is a fővárosiak helyzete tűnik nehezebbnek. Míg a Győr az élmezőnyből csupán a Debrecennel találkozik, addig a Ferencvárosra még vár a Paks, illetve a legyőzhetetlennek tűnő Zalaegerszeg, de ne feledkezzünk meg az Újpest elleni derbiről sem.
Különösen az utolsó két fordulóban nagy a kontraszt: az ETO a vélhetően kiesés elől menekülő DVTK-val, illetve a Kisvárdával csap össze.
A két bajnokaspiránst hátralévő ellenfelei:
Ferencváros: DVTK (otthon); Puskás Akadémia (o); Győri ETO (idegenben); Paks (o); Újpest (i); Zalaegerszeg (o)
Győri ETO: Puskás Akadémia (i); Ferencváros (o); DVSC (i); DVTK (o); Kisvárda (i)
Azt sem lehet kizárni, hogy végül azonos pontszámmal zárják a bajnokságot. Ilyen esetben a szabályok értelmében elsőként a győzelmek számát veszik alapul, ezt követi a gólkülönbség, majd a szerzett találatok száma. Az első mutatóban ha a Fradi a Puskás ellen beéri pontszámban a Győrt, akkor eggyel több győzelme is lesz.

Hatalmas kérdőjel és "kellemes fejfájás".

Zsinórban 14-szer lett bajnok, de most elbukhat a Ludogorec.

Michael Eneramo összeesett egy meccsen.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.