
Marco Rossi is megszólalt, folytatódik a Fradi és a Győr óriási harca
A forma alapján címvédés várható az NB I-ben.
Mindössze két F1-es versenyhétvége után máris egy másik sorozatban próbálta ki magát a holland pilóta. Max Verstappen ezúttal egy Mercedes volánja mögött tette próbára tudását.
Finoman szólva sem Max Verstappen elképzelései szerint indult a Forma–1 2026-os idénye. A négyszeres holland világbajnok két futamot követően mindössze nyolc ponttal áll az összetettben: az ausztráliai hatodik helyezés után a Kínai Nagydíj során műszaki hiba miatt kiesett. Úgy fest, hogy a kiábrándító kezdés után máshol keres vigaszt, olyannyira, hogy ideiglenesen még a Red Bullt is egy Mercedes autóra cserélte.

A hétvégén ugyanis rajthoz áll a nürburgringi Langstrecken-Serie (hosszútávú autósport versenysorozat) egyik futamán, saját csapata, a Verstappen Racing színeiben, egy Mercedes volánja mögött.
A tízfordulós sorozat szezonnyitó hétvégéjén a szombat reggeli időmérőn azonnal maga mögé utasított mindenkit, és megszerezte az első rajtkockát, így az élről vághat neki a versenynek is, amelyet a Forma–1-ben megszokottól eltérően, szintén szombaton rendeznek.
A 28 éves versenyzőnek nem marad sok ideje az átállásra, hiszen jövő héten Japánban folytatódik a száguldó cirkusz idénye. Azt követően azonban bőven nyílhat alkalma hasonló kalandokra, mivel a közel-keleti konfliktusok miatt a bahreini és a szaúdi futamot is törölték, így áprilisban egyetlen Forma–1-es nagydíjat sem rendeznek.
A versenyző korábban többször is utalt arra, hogy egyre kevésbé leli örömét a Forma–1-ben, és más versenysorozatokban nagyobb kihívást, illetve élvezetet talál. Emiatt sokan attól tartanak, hogy idő előtt hátat fordíthat a sportágnak. Ez a lehetőség idén különösen felerősödött, hiszen a Red Bull jelenleg távol áll az élmezőnytől. A kérdés immár az, hogy a holland pilóta átvészeli-e ezt a nehéz időszakot, vagy hamarosan új fejezetet nyit a pályafutásában?

A forma alapján címvédés várható az NB I-ben.

Élete egyik legjobb élménye volt.

Botka Endre a Metropolnak adott őszinte interjút.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.