
„Grubernek több játékpercet adnék” - nem kertelt a Fradi korábbi sztárja
Robbie Keane törheti a fejét.
A Ferrari pilótája komoly változások közepette kezdi a Forma–1-es szezont. Mindössze egy év után távozik Lewis Hamilton társa.
Bár Lewis Hamilton pályafutásában a tavalyi év hozta a legnagyobb változást a Ferrarihoz való átigazolással, nagyon úgy tűnik, hogy az idei szezonkezdet sem telik eseménytelenül. Már hetekkel ezelőtt biztossá vált, hogy a hétszeres Forma–1-es világbajnok 2026-tól új versenymérnökkel dolgozik majd együtt, miután Riccardo Adami az olasz istállón belül más feladatkört kapott. Most pedig kiderült, hogy Hamilton oldaláról egy másik közeli kollégája is távozott.

Brit sajtóértesülések szerint a 41 éves pilóta idén már nem folytatja a közös munkát Marc Hynesszal, aki a versenyző menedzsere és üzlettársa volt. Ez már a második szakításuk: Hamilton és Hynes 2015 és 2021 között dolgoztak együtt, 2025-ben azonban, a Ferrarihoz való csatlakozással egyidejűleg a felek újraélesztették a kapcsolatukat. Hynes tavaly szinte valamennyi versenyhétvégén elkísérte Hamiltont, ám a szezon után – állítólag baráti viszonyban – elváltak útjaik, hiszen a bizalmas az F1 új csapatánál, a Cadillacnél vállal feladatokat.
Marc Hynes és Lewis Hamilton kapcsolata évtizedekre nyúlik vissza: már az alsóbb versenykategóriákban is ismerték egymást. Az egykori brit Forma–3-as bajnok hosszú időn át a legenda egyik legmegbízhatóbb háttérembereként segítette karrierjét.
Egyelőre nem tudni, ki veszi át a szakember helyét, ám mindössze négy héttel a szezonrajt előtt Hamilton időszűkébe került: rövid időn belül új menedzsert és versenymérnököt is kell találnia.
Mindeközben Hamilton körül nem csupán a szakmai fronton történtek változások, a magánéletében is zajlanak az események: a legfrissebb pletykák szerint rátalált a szerelem, az amerikai influenszerrel, Kim Kardashiannel alkot egy párt. Miután a kapcsolatukra fény derült, a páros együtt érkezett meg Párizsba, előtte pedig állítólag együtt töltöttek egy romantikus hétvégét Angliában.

Robbie Keane törheti a fejét.

Újabb Premier League klubnál merült fel Xabi Alonso neve.

Nagy Ádám napokon belül aláírhat a nevelőegyesületénél.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.