
Azt hittem, végre lelepleztem a páromat – ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna!
Ismered a mondást: túl szép, hogy igaz legyen?
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolBilincsben vitték el az ecsegi férfit. A gyilkos saját húgával végzett.
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, 2025. szeptember 13-án 16 óra körül érkezett telefonos bejelentés egy férfitől a Nógrád vármegyei ügyeletre, miszerint az ecsegi férfi holtan találta lánytestvérét a lakásukban. A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a gyilkossági nyomozást.

A rendőrök a helyszínen kiderítették, hogy a 40 éves nő halálát idegenkezűség okozta. A rendőrség munkatársai elfogták a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható, 43 éves bejelentőt, és emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd őrizetbe vették.
A törvényszék elrendelte az elkövető letartóztatását, amelyet a nyomozás teljes időtartama alatt fenntartott.
A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság a napokban fejezte be az eljárást, és az iratokat vádemelési javaslattal továbbküldte a főügyészségnek – számolt be róla a Police.hu.

Ismered a mondást: túl szép, hogy igaz legyen?

A gyerekek biztonsága mindenekfelett!

Szigorú rollerstop jön Hajdúszoboszlón.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.