
Szoboszlai Dominikról hozott súlyos döntést Arne Slot
Helyesen kell kezelnie a helyzetet.
Az ellenfél edzője sem ment el szó nélkül amellett, amit a Liverpool magyar játékosa tett. Szoboszlai Dominik utólag elnézést kért.
Arne Slot mellett az ellenfél edzője is kerek-perec megmondta véleményét Szoboszlai Dominikról a Liverpool-Barnsley meccs után (4-1). A magyar focista két gólban vállalt komoly szerepet, bombagólja után ugyanis eladott egy labdát a tizenhatoson belül. Szoboszlait azzal támadják, hogy hanyagul, sarokkal próbált volna passzolni. Erre csapott le a rivális támadója, s szépített kétgólos hátrányban.

Arne Slot vezetőedző is értetlenül nézte egyik legjobb játékosa hibáját, a holland szakember kijelentette, beszélni fog Szoboszlaival az esetről. Sőt, még az ellenfél mestere is felhúzta magát a történteken.
"Hogy őszinte legyek, kissé csalódott vagyok. Azt gondolom, hogy ez tiszteletlenség volt az ellenfél játékosától"
- mondta a meccs után Conor Hourihane, aki szerint Szoboszlai csak egy harmadosztályú ellenféllel szemben mert ilyen könnyelmű megoldást választani.
Nem hinném, hogy az Arsenal, a Chelsea ellen, vagy egy Bajnokok Ligája-meccsen ugyanezt megtenné. Természetesen örülök a gólunknak, de ez tiszteletlenség volt az ellenféltől.
Ha az ellenféltől nem is, Szoboszlai a saját csapattársaitól elnézést kért a meccs után.
"Elnézést kérek a csapattól. Egy könnyelmű hibával megnehezítettem a dolgunkat" - mondta Szoboszlai, akit a legtöbb portálon végül a meccs emberének is választottak.
Szoboszlai Dominik gólja, majd hibája a saját kapuja előtt

Helyesen kell kezelnie a helyzetet.

Ha van is rajta melltartó, az nem takar sokat.

Két lehetőség áll a válogatott focista előtt.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.