Ez gyors volt, Dárdai Pál máris csodát tett Újpesten

A frissen kinevezett sportigazgató egyelőre csak „civilben” jelent meg a stadionban. Dárdai Pál mégis olyat láthatott a lila-fehéreknél, amit hónapok óta senki.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2025.12.22. 19:00
újpest kazincbarcika dárdai

Négy nappal a kinevezése után máris meccsre ment Újpesten Dárdai Pál. A Hertha Berlint 29 év után elhagyó új sportigazgató már a bemutatásán kijelentette, január 3-tól áll hivatalosan munkába a lila-fehéreknél. Azt azonban nem hagyta ki, hogy az év utolsó meccsén, az Újpest–Kazincbarcika bajnokin ott legyen a lelátón, és olyat látott, amit hónapok óta senki.

Dárdai Pál (jobbra) kiszurkolta az Újpest sikerét
Dárdai Pál (jobbra) kiszurkolta az Újpest sikerét Fotó: Nemzeti Sport

Az Újpest, ha nehezen is, de emberelőnyben 2-1-re legyőzte a Kazincbarcikát. Szinte hihetetlen, de július 25., azaz az NB I első fordulója óta ez volt az első hazai sikere a lila-fehér csapatnak. A gárda akkor a Diósgyőrt verte 3-1-re, s ezzel a sikerrel az első játéknap után a tabellát is vezette. Azóta a Paks, a Kisvárda, az MTK, a Győr és a ZTE is nyerni tudott a Szusza Ferenc Stadionban, ahol csak a Nyíregyháza és a Ferencváros ellen szerzett pontot a hazai csapat. 

Dárdai Pál cáfolta a pletykákat

A kinevezés előtt arról lehetett hallani, hogy a korábbi magyar kapitány „home office-ban” Berlinből dolgozik majd sportigazgatóként. Azóta kijelentette, a csapatok összes fontos edzésén és meccsén ott lesz, s hetente legfeljebb 2, vagy 3 napot tölt a német fővárosban.

Így verte az Újpest 2-1-re a Kazincbarcikát:

Javában zajlik a Fizz Liga!

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság új idénye – immár Fizz Liga néven – már javában tart. A névváltás új korszakot hozott, de a kérdések a régiek: ki lesz a bajnok, ki harcolja ki a nemzetközi kupaindulást, és kik búcsúznak az élvonaltól? Vajon megőrzi fölényét a címvédő Ferencváros, vagy idén felborul a papírforma, és más csapat ünnepelhet majd? A fordulók izgalma garantált, a szurkolók pedig minden hétvégén újabb drámára és parázs meccsekre számíthatnak. A TippmixPRO ezúttal is ott van a pályán: számtalan fogadási lehetőséggel teszi még izgalmasabbá a bajnoki hajrát.

Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt!

 

 









Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Metropol Google News oldalán is!

Top hírek





Hírlevél-feliratkozás

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.