
A britek attól tartanak, hogy a karácsony már soha nem lesz ugyanolyan, mint eddig
II. Erzsébet halálával egy évtizedek óta létező hagyomány változhat meg. Régóta nem volt karácsony a királynő jókívánságai nélkül.

II. Erzsébet halálával egy évtizedek óta létező hagyomány változhat meg. Régóta nem volt karácsony a királynő jókívánságai nélkül.

A hét utolsó napján, este 8 órakor az egész szigetország egy perc néma csenddel emlékezik elhunyt uralkodójára, II. Erzsébetre.

Trokán Nóra a legnagyobb titokban mondta ki a boldogító igent titokzatos, hosszú, szőke hajú férjének.

Többen tetemes összeget, míg mások szinte semmit sem kapnak II. Erzsébet örökségéből, legalábbis ez derül ki azokból a hírekből, amiket most szellőztettek meg.

Berki Krisztián május 6-án, tragikus körülmények között hunyt el, Mazsi mostanra tudott túllépni a gyászon.

Van, aki befejezi, van, aki folytatja.

A hercegné egy fiatal rajongójával tett olyat, ami talán egy életen át elkíséri majd pozitív emlékként a gyermeket.

Az Utódlás című médiadinasztia-drámasorozat és a Ted Lasso című vígjátéksorozat kapta meg az Emmy-díjátadó fő trófeáit.

Yuli a Sztárban sztár leszek! válogatóján még nagy pocakkal állt a mesterek elé, ám azóta megszületett a kislánya, aki a Méz nevet kapta.

Vilmos herceg és felesége nem fukarkodik, ha egymás becézgetéséről van szó – de ezt a két gúnynevet a hercegné már nem használhatja.

Bella Hadid az egyik legnépszerűbb modell a világon, a szépség 4 év alatt huszonhétszer szerepelt a Vogue magazin címlapján.

Bódi Guszti és Margó napok óta csak sír, fiuk, Bódi Csabi szerint. Az énekes tiszta vizet öntött a pohárba a testvérével kapcsolatban.

Bódi Csabi abban bízik, hogy hamarosan helyreáll a családi béke.

Isten útjai kifürkészhetetlenek, talán ez is lehetne a fotó címe, amin 2014-ben mosolyogva szerepelt Melanie és Edina.

Sok kislány gondolkozott el azon gyerekkorában, hogy milyen lehetne sellőként élni. Egy modell úgy döntött kipróbálja, és még pénzt is keres vele.

Sokak fejében felmerült az a kérdés, hogy II. Erzsébet királynő halálával rendeződhet Vilmos és Harry viszonya. Hiszen mind a két herceg imádta az uralkodót.
1227
1889
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.