
Hatalmas fordulat: előkerült Maddie McCann, és segítséget kér
A 21 éves lány kísértetiesen hasonlít a rejtélyes körülmények között eltűnt Maddie-re.

A 21 éves lány kísértetiesen hasonlít a rejtélyes körülmények között eltűnt Maddie-re.

„Életem, ha tehetném, cserélnék veled!” - mondja a gyászoló édesanya, akinek 22 éves lányát, Emesét a felrobbant kazán ölte meg.

A tűzoltók a lángok eloltása után vették észre, hogy a hétvégi házban egy ember is tartózkodott.

Azt gondolhatnánk, hogy csak egy futó kapcsolatról van szó, de valójában a vőlegény közel tíz év együttlét alatt zsákmányolta ki kedvesét.

A 28 éves férfi egy nő életének megmentése közben halt meg.

Semmije sem maradt a daganatos beteg nőnek.

Súlyos balesetekről, tragédiákról szóltak a mögöttünk álló napok.

A Hunor mentőcsapat tagjai megrendültek a törökországi viszonyok láttán.

A testrészeket három különböző helyen találták meg, a rendőrség nem tudja azonosítani az áldozatot.

Már nemcsak az utcákon, az éttermekben, a buszokon, hanem a temetéseken és gyakorlatilag mindenhol egyenruhások osztogatják a férfiaknak az idézéseket.

Több fővárosi lakónak is szomorúan indult a szerda reggele.

Nem a következő napokban fogunk lebarnulni.

Az apa sosem találkozott még most nyolc hónapos gyermekével.

A földrengés második hetének legjelentősebb történéseit szedtük csokorba.

A tetemek mellett több száz élő macskát is találtak.

Szüleit és kishúgát is elvesztette Tamás barátnője.
2264
3813
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.