RETRO RÁDIÓ

Rendőrök mentették meg az Újbudán kóborló kutyát





Rendőrök és állatmentők példa értékű összefogásával sikerült egy napok óta az utcán kóborló ebet megtalálni és biztonságba helyezni.



Megosztás
Szerző: J.K.
Létrehozva: 2023.05.06.
állatmentés újbuda kutya rendőrség

Május 1-jén posztoltak a Tizenegy Állatvédő Egyesület – Újbudai Állatmentés Facebook-csoportjában egy aranyos kutyusról, akit a főváros XI. kerületében láttak.

„Barackmag, napóra körül futkározó, hozzánk bejár a kerítés alatt bebújik, pedig a mi puli kislányunk ivartalanított” 

– írták a bejegyzésben, majd május 4-én már arról számoltak be, hogy az állat megvan és biztonságos helyen vigyáznak rá. A mentés részleteit Kovács Gábor, a Tizenegy Állatvédő Egyesület – Újbudai Állatmentés munkatársa mesélte el lapunknak. 

 

Többen és több helyről is jelezték, hogy látták a kutyust a kerületben kóborolni. Végül egy rendőr járőrpáros találta meg a négylábút egy építkezésen, az állat összevissza rohangált a munkagépek és egyéb járművek között, ebből pedig bármilyen baleset is lehetett volna, szóval egyértelműen életveszélyben volt az állat. A rendőrök előbb biztonságba helyezték a kutyát, majd értesítették a Tetovált Állatmentők Állatvédelmi Egyesületet, akik pedig hozzánk irányították őket

– emlékezett vissza Gábor, aki arról is beszélt, hogy elsőként csipleolvasással kezdték, de az nem volt az állatban, amin nem igazán lepődtek meg, azonban helyette annál több bolha és kullancs borította a kutya testét. 

„Nagyon elhanyagolt állapotban volt, látszott rajta, hogy az utcán él és a legalapvetőbb állattartási követelményeknek sem felel meg” 

– fogalmazott az állatvédő, aki elmondta, hogy Újbudán nincsen menhely és az önkénteseiknél is telt ház volt éppen, a hivatalos hely, ahová a Budapesten mentett állatokat vinni kéne, az Illatos úti ebtelep délután egy órakor már bezár, ők pedig ott álltak tanácstalanul a kutyával az esti órákban.

Hatósági kérésre a főváros a Ligát küldte segítségül, így a kiskutya nemcsak túlélte a kalandot, de biztonságba is helyezték, mi pedig elkezdhettük kideríteni, mégis hogyan került az utcára ilyen állapotban

– fogalmazott Kovács Gábor.

 





 





Ezeket olvastad már?
Most már biztos: ez mindenképp legyen kéznél a húsvéti hosszú hétvégén

Most már biztos: ez mindenképp legyen kéznél a húsvéti hosszú hétvégén

Kettős tragédia: fagyasztóban találták meg a 13 éves fiú holttestét, a dédnagymama belehalt a sokkba

Kettős tragédia: fagyasztóban találták meg a 13 éves fiú holttestét, a dédnagymama belehalt a sokkba

Erotikus titkok: ennyiszer szexelj a kedveseddel, ha azt akarod, hogy veled maradjon

Erotikus titkok: ennyiszer szexelj a kedveseddel, ha azt akarod, hogy veled maradjon

Így ünnepeltük egykor a húsvétot, mi magyarok mindig megadtuk a módját - Galéria

Így ünnepeltük egykor a húsvétot, mi magyarok mindig megadtuk a módját - Galéria

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás