Lakcímkártya a kocsiban - életveszélybe torkollott a hajléktalan lét Józsefvárosban, egyre többen élnek az utcán Budapesten

A hajléktalan  probléma nem újkeletű Budapesten, de a fővárosban tilos életvitelszerűen az utcán vagy autóban lakni. Kivéve Józsefvárosban, ahol ma már nem tilos életvitelszerűen járműben tartózkodni. Ez Pikó András polgármestersége alatt hozott egyik első rendeletmódosítás következménye. Az önkormányzat eltörölte azokat a szabályokat, amelyek korábban tiltották, hogy valaki hosszabb távon egy autóban éljen.

Ennek következménye, hogy ma bárki berendezkedhet egy parkolóban álló autóba. Így tett Beat is, a Feketevonat hírhedt énekese, aki nemrég a nyilvánosság előtt köszönte meg Pikó Andrásnak, hogy „végre lett józsefvárosi lakcímkártyája”.

Beat jelenleg egy rendszám nélküli, elhagyatott autóban él a Teleki László téri Lidl parkolóban. A jármű csütörtök délelőtt füstölni kezdett, amit járókelők és az áruház biztonsági őrei vettek észre - számolt be az esetről a Hírnyolc extra.

A tűz szerencsére nem okozott sérülést, de a veszély közvetlen volt: a benne tartózkodó Beat csak éppen hogy ki tudott menekülni. A parkoló magánterület, és a Lidl szerint a problémás, elhagyott járművek elszállítása „bonyolult, hosszadalmas folyamat”, de elismerik: visszatérő gondot jelent a jogosulatlan használat.

A járművekben való életvitelszerű lakhatás nem előzmény nélküli a kerületben. 2018-ban a Szigony utcai, frissen felújított rendelő gyulladt ki, miután a tűz egy autóban kezdődött, amelyben hajléktalanok laktak. Akkor a fideszes vezetés rendeletben tiltotta meg a hasonló eseteket.

A tiltás azonban már nem érvényes: a Pikó-féle városvezetés eltörölte, más közbiztonsági rendelkezésekkel együtt. Azóta a jogszabály nem tiltja, hogy valaki a kocsijában éljen, még akkor sem, ha az roncs, rendszám nélküli, vagy életveszélyes állapotban van.

Beat története csak egy kiragadott példa a sok közül. Ma közel 7.000 hajléktalan ember él Budapesten, közülük több százan utcán, parkban, autóban , sokan már évek óta.

Óbudán mások autóiba költöztek be a hajléktalanok, erről a Metropol is beszámolt. Ott az Ezüsthegyről kiszorítottak törték fel autókat Kaszásdülőn. 

A helyzet nemcsak szociális, hanem egészségügyi és biztonsági kérdés is lett. Az utóbbi tíz évben a hajléktalan emberek átlagéletkora 44-ről 55 évre nőtt. Egyre többen betegek, részben önellátók, akiknek nemcsak ágyra, hanem ápolásra is szükségük lenne.

A fővárosi ellátórendszer túlterhelt: a BMSZKI (Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei) új részlegeket nyitott, de a férőhely kevés. Télen a kihasználtság 90% fölé is mehet, nyáron viszont sokan inkább BKK-járatokon húzzák meg magukat, vagy aluljárókban, parkokban.

A fővárosban jelenleg több mint 3700 férőhely áll rendelkezésre hajléktalanok számára: nappali melegedők, éjjeli menedékhelyek és átmeneti szállók formájában. Ezek azonban sok esetben nem tudnak hosszú távú megoldást kínálni, és a visszavezetés a lakhatásba csak keveseknek sikerül.

A hajléktalanok láttán kettős érzés lesz úrrá az emberen: egyrészt a sajnálat, hiszen nincs biztos fedél a fejük felett, másrészt viszont a bosszúság: miért kell a városlakóknak ezzel a helyzettel együtt élniük? Miért nem használhatják nyugodtan a parkokat, miért nem lehet úgy keresztülmenni egy aluljárón, hogy ne kéregetőbe vagy matracba botoljanak, miért kell úgy hazamenni, hogy a folyosón húgyszag, szemét van, hiába takarítanak újra meg újra? 

Az átlag  hajléktalan nem szívesen megy be a szállókra 

A Metropolnak több alkalommal is  bogarakról, tetvekről és ágyi poloskákról panaszkodtak Budapest szerte az utcán élők. A II. János Pál pápa téren  egy hajléktalan csapat például megmutatta stábunknak a sebeiket. Elmondásuk szerint több szállót végig próbáltak és mindenhol össze csípték őket, így az utcát választják inkább nyáron. Télire még nincsenek terveik. A közterületekről járnak el esetenként alkalmi munkákra, de nagyrészük inkább kéreget. Egy átlagos nap alatt 5-6 ezer forintot is összekoldulnak,  azt mondják.  

 A helyzet egyre durvább, miután régebben az utcán való életvitelszerű tartózkodás tilalmát szigorúan betartatták az önkormányzatok, ma ennek azonban nyoma sincs. A cél az lenne, hogy méltó, stabil lakhatásra nyíljon esély, ne csupán túlélőhelyekre. De ma még mindig ott tartunk, hogy roncsautóban lakni könnyebb, mint bekerülni egy tartós lakhatási programba.