
Szentkirályi Alexandra: Brüsszel és az ukránok jelöltje Magyar Péter, aki az ő érdekeiket képviselné kormányon
Orbán Viktor pedig a magyarok jelöltje, ő csak Magyarország érdekeiért harcol – ezért akarják Kijevből és Brüsszelből megbuktatni.
Szentkirályi Alexandra a Facebookon fejtegeti, hogy miért veszélyes egy hirtelen ismeretséget szerző, futószalagon gyártott politikus.

Jaj, ezek a futószalagon gyártott politikusok…
Közép- és Kelet-Európában feltűnően sokszor látjuk ugyanazt a mintázatot. A semmiből hirtelen megjelenik egy új politikai szereplő. Nincs mögötte semmi, mégis egyik napról a másikra országos ismertsége lesz. Közösségi média, külföldi támogatás, és máris kész a »megváltó«.
Mintha valahol futószalagon gyártanák őket.
Szaakasvili Grúziában a 2003-as »rózsás forradalom« után lett az ország vezetője, nyugati politikai és Soros-hálózatok erős támogatásával. Zelenszkij Ukrajnában szinte egyik napról a másikra lett politikai jelenség: egy televíziós sorozatból lépett át az elnöki székbe. Szlovákiában Zuzana Čaputová »civil« aktivistából lett rövid idő alatt államfő. Bulgáriában Kiril Petkov és mozgalma szintén Soros-berkekből bukkant fel. Romániában pedig évről évre látunk ilyen jeleneteket.
Magyarországon is láttunk már hasonlót. Négy éve a háborúpárti brüsszeli erők és az akkor még hatalmon lévő Biden-kormányzat illegális kampányfinanszírozással, magyar emberek személyes adatainak idegen kézre játszásával próbáltak hatalomra jutni (Korányi Dávid, Action for Democracy, guruló dollárok és eurók) Márki-Zay Péterrel.
Most Magyar Péter kapcsán látjuk ugyanezt az előre megírt forgatókönyvet. Ezúttal egy kövér ukrán szállal kiegészülve.
Magyar Péter többször elmondta, hogy „húszmilliárd forintra van szüksége”, majd sorra bukkannak fel kerülőúton Budapesten az ukrán aranykonvojok hasonló készpénzösszegekkel…
Nyugati alapítványok, NGO-hálózatok, külföldi multik, európai pártcsaládok aktívan támogatnak liberális és ukránbarát politikai irányokat a térségben. Magyarországon most erősebben, mint valaha. Hiszen hazánk nem támogatja a háborút, nem támogatja az olcsó orosz energia kitiltását, és nem támogatja Ukrajna uniós csatlakozását. Ez pedig a német, brit és brüsszeli érdekekkel ellentétes. A végső kérdés az: kinek az érdekeit képviselik azok, akik külföldi támogatással kerülnek hatalomra?
Aki fizeti a számlát, az rendeli a nótát.
Sokszor természetesnek vesszük, hogy egy ország sorsáról az ott élők döntenek. De a valóság sokkal bonyolultabb.
Ezért kockázatosak az olyan politikusok, akik hirtelen jelennek meg, és rövid idő alatt médiatámogatást és nemzetközi figyelmet kapnak. Hiszen mást mondanak most, mint amit tennének kormányon. Ha megragadják a hatalmat, utána a finanszírozók behajtják a számlát. Erre készül Weber, Ursula és Zelenszkij is a Tiszával.
Ezért sorsdöntő az áprilisi választás. Olyan kérdésekben akarják a nyugati háborúpárti elitek a változást Magyarországon, amelyeket nem lehet visszacsinálni négy év múlva. Ukrajnát nem lehet kitenni az EU-ból, a migránsokat nem lehet elzavarni, az olcsó energiát nem lehet visszavezetni, a háború pénzeléséből nem lehet visszakozni.
Brüsszel és az ukránok jelöltje Magyar Péter, aki az ő érdekeiket képviselné kormányon.
Orbán Viktor pedig a magyarok jelöltje, ő csak Magyarország érdekeiért harcol – ezért akarják Kijevből és Brüsszelből megbuktatni.
A veszélyek korában, amikor nem kormányt, hanem sorsot választunk: a Fidesz a biztos választás!
– írja Szentkirályi Alexandra.
Top hírek


Magyar Péter az új miniszteréről, Vitézy Dávidról: Nincs vezetői kvalitása és a Fideszhez tartozik
Nagyon rosszul öregedtek Magyar Péter szavai.

Kik is lesznek pontosan Magyar Péter miniszterei? Mutatjuk a legrázósabb sztorikat
A bejelentett 16 minisztériumból eddig kilencnek nevezték meg a vezetőjét. A Tisza Párthoz leglojálisabb emberek lettek eddig kinevezve, nem törődve azzal, hogy milyen botrányok árnyékolják be őket.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre