
Orbán Viktor: 46 nap alatt felszántjuk az országot
Ők hárman a keménymag!
„Magyarországot nem lehet zsarolni.” – közölte a magyar miniszterelnök.
Orbán Viktor kormányfő elrendelte a kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítését – erről a miniszterelnök számolt be a Facebook-oldalára feltöltött videóban szerdán, a védelmi tanács ülése után.

A miniszterelnök azt mondta: most ért véget a védelmi tanács ülése, amit az ukrán olajblokád miatt hívott össze; január 27-e óta nem érkezik olaj a Barátság kőolajvezetéken Magyarországra. „Az adatokból egyértelmű, hogy ennek a példa nélküli leállásnak nem műszaki, hanem politikai okai vannak, az ukrán kormány az olajblokáddal gyakorol nyomást Magyarországra és Szlovákiára” – közölte. Orbán Viktor közölte azt is, hogy meghallgatta a nemzetbiztonsági szolgálatok beszámolóit, és úgy látja, Ukrajna további akciókra készül a magyar energiarendszer működésének megzavarása érdekében.
Ezért elrendeltem a kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítését. Ez azt jelenti, hogy a kiemelt energetikai létesítmények közlébe katonákat és a támadások elhárítására szükséges eszközöket is telepítünk. A rendőrség a kijelölt erőművek, elosztóállomások és irányítóközpontok környékén nagyobb erőkkel járőrözik majd. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében pedig elrendeltem a drónrepülési tilalmat
– sorolta az intézkedéseket a kormányfő. „Magyarországot nem lehet zsarolni” – jelentette ki Orbán Viktor.
Facebook-videóban reagált Orbán Viktor miniszterelnök az európai vezetők február 24-én tartott kijevi találkozójára, ahol a háború folytatása mellett foglaltak állást. Ezzel kapcsolatban került szóba a 2026-os országgyűlési választások tétje is, a miniszterelnök arról beszélt: „ha ki akarunk maradni a háborúból, ha a biztonság a fontos, akkor nemzeti kormány, ha változtatunk és bemegyünk a háborúba, akkor Tisza Párt”.
A miniszterelnököt a sukorói fórum után kérdezték az európai vezetők kijevi találkozójáról, amelyen a résztvevők a háború folytatása mellett foglaltak állást. Mette Frederiksen dán kormányfő azt hangsúlyozta: továbbra is arra kell törekedni, hogy Ukrajnát a lehető legelőnyösebb helyzetbe hozzák a tárgyalások megkezdéséhez, amelyet szerinte fegyverekkel és „a lehető legszigorúbb szankciókkal” lehet elérni.
Emmanuel Macron francia elnök pedig kijelentette, hogy továbbra is támogatni fogják Kijevet, majd hozzátette, hogy akik abban bíznak, hogy majd ebbe Európában belefáradnak, azok tévednek.
„Kijevben nagy összegyülekezés volt. Von der Leyennel az élen az európai vezetők megállapodtak Zelenszkijjel, folytatják a háborút”
– hangoztatta Orbán Viktor, majd hozzátette: „közben még mindig fönnáll Magyarországgal szemben az ukránok által bevezetett olajembargó”. „Nekünk most ezzel kell első helyen foglalkozni, ezt kell áttörnünk, ezt kell letörnünk” – szögezte le Orbán Viktor.
Arra a felvetésre, miszerint politikai beavatkozási kísérlet zajlik Magyarországon és „Magyar Pétert kell támogatni” azért, hogy a 2026-os országgyűlési választások után Magyarország Ukrajna oldalán csatlakozhasson a háborúhoz a miniszterelnök azt válaszolta, hogy „ez a háborús terv része, hogy minden európai országot bele kell vinni ebbe a háborúba”. „Most vagyunk még azért ketten-hárman, akik ki akarunk maradni ebből” – fűzte hozzá.
„A szlovákok, csehek, magyarok egyértelműen, de bennünket is ebbe akarnak vinni, ehhez kell egy kormány, amely igent mond Brüsszel követeléseire”
– hangoztatta Orbán Viktor.
„A mi nemzeti kormányunk nemet mond, szeretnének egy olyan kormányt, egy Tisza-kormányt, amely igent mond”
– emelte ki Orbán Viktor.
„Erre nézve meg is kötötték Magyar Péterrel és a Tiszával a megállapodást ebben a bizonyos müncheni titkos paktumban” – fűzte hozzá. Ahogy erről annak idején írtunk a hirado.hu oldalán, Magyar Péter Orbán Anitával együtt utazott a Müncheni Biztonsági Konferenciára, ahol számos, Ukrajnát támogató európai vezetővel találkozott. A Tisza Párt elnöke ezen a programon akár kétoldalú egyeztetéseket is folytathatott az ukrán elnökkel, aki nagy reményeket fűz a magyar kormányváltáshoz.
„Ez a választás tétje, ha ki akarunk maradni a háborúból, ha a biztonság a fontos, akkor nemzeti kormány, ha változtatunk és bemegyünk a háborúba, akkor Tisza Párt”
– hangsúlyozta Orbán Viktor.
Többen is beszámoltak a Ljudmilla Pokrovcsuk ukrán elemző által elmondottakról, aki arról beszélt: Magyar Péter az április voksolást követően várhatóan kénytelen lesz nyitni Ukrajna felé, „de a választásokig nem beszélhet erről nyíltan”.
„Pontosan értjük, miért nem hallhatunk ennél többet”
– tette hozzá. Pokrovcsuk szerint a választások utáni időszakban válhat egyértelművé, milyen irányba mozdul el Magyarország Ukrajnával és az Európai Unióval kapcsolatos politikája – olvasható a Riposton.

Ők hárman a keménymag!

Nevetni fogsz, ha megtudod, kire gondolt és miért!

Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.