
Mégsem ölték meg: 31 év után előkerült az eltűnt nő
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolFeltételezett gyilkosa beismerte tettét... Kiderült, mi állt az eltűnt nő tette mögött.
Petra Pazsitka 24 éves volt, amikor 1984. július 26-án eltűnt Németországban. Egy férfi később beismerte, hogy megölte, ám a nő holttestét soha nem találták meg, és csak évtizedekkel később, egy véletlen betörés során derült fény az eltűnt nő rejtélyére.

Egy bűntény során derült ki, hogy életben van a régóta halottnak hitt, eltűnt nő
Az eltűnése napján Petra fogorvoshoz ment, majd délután 3 körül buszra szállt, hogy meglátogassa szüleit a közeli Wolfsburgban. Petra azonban soha nem érkezett meg a családjához.
Egy évvel később a 19 éves Günter K. beismerte, hogy megerőszakolt és meggyilkolt egy 14 éves lányt ugyanazon a környéken, ahol Petrát utoljára látták. Két évvel később pedig bevallotta, hogy ő ölte meg a 24 éves Petrát is. Csakhogy a nő holttestét soha nem találták meg, így 1989-ben hivatalosan is halottnak nyilvánították, és lezárták az ügyet.
Aztán 2015 szeptemberében a düsseldorfi rendőrség nyomozást indított egy rablás ügyében, amely egy 55 éves nő otthonában történt. A hatóságok hamarosan megtalálták az áldozat eredeti személy igazolványát a lakásban, ami arra késztette a nőt, hogy bevallja: több mint 30 éven át hazugságban élt, és valójában ő Petra Pazsitka.
A rendőrség szóvivője akkor így nyilatkozott: „Csak keveset mondott el az eltűnése hátteréről és arról, miért tett így annak idején. Azt mondta, hogy felkészült rá, és hogy ő akarta így.”
A rendőrség kiderítette, hogy az eltűnt diák titokban pénzt spórolt össze terve finanszírozásához, és egy diák szomszédjának adta át lakáskulcsait, hogy az gondoskodjon a madarairól, míg ő végül teljesen új életet kezdett. A düsseldorfi szomszédok szerint magának való volt, és alig érintkezett másokkal.
„A családja teljesen összetört. Megpróbáltunk összehozni egy találkozót, de Petra hajthatatlanul ragaszkodik ahhoz, hogy semmilyen kapcsolatot ne tartson velük” – tette hozzá a szóvivő.
Nemrég Petra egy német lapnak nyilatkozott, s azzal vádolta az édesanyját, hogy a nő gyerekkorában verte és bántalmazta. Egy pszichiáter állítólag gyermekkori szexuális bántalmazást állapított meg nála, ám ezeket az állításokat nem tudta bizonyítani.
Miután új életet kezdett, Petra Susanne Schneider álnéven élt. Elmondta, hogy takarítással, tanítással és feketemunkával kereste a kenyerét, mindig készpénzzel fizetett, és soha nem járt orvoshoz vagy nyaralni, mert félt, hogy kiderül a titka. Manapság ismét a valódi nevét használja, és továbbra is takarítónőként dolgozik, nyugdíj nélkül – számolt be róla a Daily Star.
Top hírek


Csak barátaival osztozkodott az italokon a fiatal – másnap már az intenzív osztályon feküdt
Fertőzés lett egy átmulatott éjszakából.

Szem nem maradt szárazon: így mondott köszönetet a megmentőinek a fiú, aki mindkét lábát elvesztette egy horrorbalesetben
Egy százalék esélye volt a túlélésre.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre