
Azt hitte, a biciklizés miatt fáj a térde – Borzalmas diagnózist kapott a kerékpáros
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA férfi először csak azt hitte, a biciklizés miatt dagadt fel a térde.
Egy férfi eleinte azt hitte, hogy csupán egy kisebb kerékpáros sérülés okozta, hogy feldagadt a térde. A 61 éves férfi szerint a panasz kezdetben nem tűnt komolynak, ám amikor a duzzanat nem múlt el, háziorvoshoz fordult, végül pedig kórházi vizsgálatokra küldték, ahol kiderült a borzalmas diagnózis.

Az orvosok más betegségre gyanakodtak, amikor megszületett a diagnózis
Kevin Hurley problémáját az orvosok először keringési problémának hitték, ezért 2021 májusában vérvizsgálatot végeztek nála. Az eredmények arra utaltak, hogy vérrög alakult ki, és felmerült a tüdőembólia veszélye is, ez egy súlyos állapot, amikor a vérrög elzárja a tüdő egyik artériáját.
Kevin ezután ultrahang-, röntgen- és MRI-vizsgálatokon esett át. Eleinte limfómára, vagyis a nyirokrendszer daganatos megbetegedésére gyanakodtak, ám néhány nappal később lesújtó diagnózist kapott: negyedik stádiumú prosztatarákot állapítottak meg nála.
Kiderült, hogy a korábban jelentkező mellkasi fájdalmai is összefügghettek a betegséggel. Bár korábban azt mondták neki, nincs komoly baj, később kiderült, hogy ezek a tünetek tüdőembóliára utalhattak, amely a prosztatarák egyik szövődménye lehet.
A képalkotó vizsgálatok egy megduzzadt nyirokcsomót mutattak ki a hasában, amely akadályozta a vérkeringést a lábában, és ez okozta a térde duzzanatát. 2021 őszén kemoterápiát, később sugárkezelést is kapott.
Kevin elmondása szerint a diagnózis teljesen megváltoztatta a szemléletét. Bár nem tudja, mennyi ideje van még hátra, úgy érzi, ma jobban értékeli az életet és a körülötte lévő embereket, mint valaha.
2024-ben több kontrollvizsgálat is biztató eredményt mutatott, az orvosok már nem találtak látható daganatot, csupán hegesedést a medencecsontján ott, ahol korábban a rák jelen volt. Most az angol férfi új kezelést kap, de még az orvosok sem tudják, hogy mennyi ideje van hátra - írja a The Sun.
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre