
„Amikor festek, sikerül elfelejtenem, hogy 41 évesen haldoklom”
Egy másik világba repíti a festés.
A légitársaság két gigaútvonalat is tervez. A repülőút európai állomása London.
Érkezik a világ leghosszabb repülőútja, amely 2027-ben indul a maga 22 órás menetidejével. Ezzel búcsút lehet mondani a stresszes átszállásoknak és a két járat közötti hosszú várakozásoknak.

Sokszor nem találunk közvetlen járatot arra az úti célunkra, ahová menni szeretnénk, így nem csak az átszállás terhét kell viselnünk, de az estleges várakozási idő és körülményes reptéri tartózkodás is plusz terhet jelenthet.
Az ausztrál Quantas légitársaság azt tervezi, hogy jövőre non-stop járatokat indít az Egyesült Királyságból Ausztráliába, a repülési idő pedig 22 órát vesz majd igénybe. S ha mindez nem lenne elég, megcéloztak egy másik útvonalat is – New York-ból Sydney-be is, amely szintén 22 órát venne igénybe. A légitársaság a hét elején mutatta be a Project Sunrise-t, amely különleges funkciói révén kényelmessé teheti a 22 órás utazást.
Az első, teljesen összeszerelt Qantas A350-es a hét elején gördült ki a franciaországi hangárból; a 2027-es kereskedelmi bevezetés előtt két hónapos tesztidőszak vár a repülőre.
A légitársaság büszkén jelentette be, hogy a jövő évtől ezek a repülőgépek a történelemben először szállítják majd utasaikat közvetlenül Sydney-ből Londonba és New Yorkba – akár négy órával is lerövidítve a korábbi repülési időt.
Minden fő szerkezeti elemet felszereltek, beleértve a törzset, a szárnyakat, a farkat, a futóművet és a hajtóműveket is
– idézi a légitársaság közleményét az Unilad.
A világ jelenleg leghosszabb közvetlen járatát a Singapore Airlines üzemelteti, amely a Szingapúr és New York közötti 15 300 kilométeres távolságot valamivel több mint 18 óra alatt teszi meg.
A Quantas új útvonalán az utasok két napfelkeltét is megcsodálhatnak, melyhez a 2027 első felében elstartoló, eredetileg 300 fő befogadására alkalmas gépet 238 utas számára alakították át. Ezzel kívánják növelni a lábteret és vele a kényelmet a hosszabb repülési út során. Az első osztályon utazók különleges luxusban részesülnek, karosszékkel, ággyal, 32 hüvelykes tévével, valamint privát ruhásszekrénnyel, ha át kívánnának öltözni a repülési út alatt.

Egy másik világba repíti a festés.

A baleset helyszínén forgalomkorlátozásra kell számítani.

Mindössze hét napnyi élet jutott az újszülött babának.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.