
Négy pápa napja: így zajlott a történelmi esemény 2014-ben, ezen a napon
Kettős pápai szentté avatás korábban sosem történt.
Vannak, akik az utcára, de még a játszótérre sem merik kiengedni a gyerekeket a kerületben. A droghelyzet soha nem látott mértéket ölt.
A józsefvárosiak teljesen kiadtak. Egyre tarthatatlanabb a helyzet a kerületben. Sokan már az utcára sem merik kiengedni a gyerekeiket. És van, ahol még ennél is rosszabb, a játszótérre sem. A droghelyzet elképesztő méreteket ölt.

A VIII. kerületi Lujza utca 23. szám alatti társasház ügyéről a Metropol már korábban beszámolt. Ott a lakók hónapok óta panaszkodnak arra, hogy a házban rendszeresek a droghasználathoz köthető rendzavarások: a kaput berúgják, mindent összevizelnek, idegenek járnak fel és élhetetlenné váltak a mindennapok. Legutóbb a rendőrség 11 embert állított elő.

Az eset sajnos nem egyedi. Mióta Pikó Andrást 2019 megválasztották polgármesternek, a helyzet folyamatosan romlik. A közelmúltban új drogstratégiát fogadott el Józsefváros baloldali vezetése, ám a döntés több helyi lakost kiakasztott, mert több ponton is aggályos irányba viheti a kerület drogpolitikáját.
Most pont a Szeszgyár közt lepték el a drogosok.
"Nem csinálnak semmit sajnos!"
írta a fentebb említett poszt alatt egy helyi. Egy másik pedig úgy fogalmazott: "Undorító tényleg és valóban senki sem csinál semmit sem"
Van, aki ironikusra vette:
"Hívd a "Város mindenkiè" csapatot! ![]()
![]()
"
Azt egyelőre nem tudni, hogy a még hivatalban lévő Fidesz-kormány által bevezetett drogpolitikát - amely zéró toleranciát hirdet a kábítószerrel szemben - hogyan folytatja majd kormányra kerülve a Tisza Párt. Amiviszont biztos, hogy a párt vezetőinek furcsa viszonya van az illegális szerekkel.
Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke egy korábban nyilvánosságra került hangfelvételen arról beszél, hogy LSD hatása alatt „gyűjt energiát”, ez az élmény számára egyszerre volt „varázslatos” és „rettenetes”. A Tisza Párt elnöke, a következő miniszterelnök, Magyar Péter saját bevallásaszerintr részt vett egy házibuliban, ahol a volt barátnőjével szexelt, miközben drog volt a helyiségben. Erről úgy fogalmazott: "Az asztalon alkohol- és kábítószer-kinézetű anyag volt. Én az asztalon levő dolgokhoz nem nyúltam…" Viszont nem is jelentette az illegális anyagot a rendőrségnek...
A tartalomnak nem célja a kábítószer-fogyasztás népszerűsítése vagy az azzal való visszaélésre történő buzdítás.
Felhívjuk a figyelmet, hogy Magyarországon a kábítószer fogyasztása és birtoklása a hatályos jogszabályok értelmében bűncselekménynek minősül (Btk. 178. §) és szigorúan büntetendő.
Ha Ön vagy hozzátartozója segítségre szorul, kérjük, forduljon szakemberhez. A függőség kezelhető, és az időben kért segítség életet menthet.

Kettős pápai szentté avatás korábban sosem történt.

Tájékoztatást adott ki a hatóság.

Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.