
Szentkirályi Alexandra: Itt az újabb magyar áldozata az ukrán háborúnak
Szentkirályi Alexandra kihangsúlyozta, hogy nem ez az egyetlen ilyen történet. Azonban ez egy éles emlékeztető is arra, hogy Magyarországon nem akarunk még csak ehhez hasonlót sem átélni.
"Immáron ötödik éve zajlik szomszédunkban egy értelmetlen háború, ahol már több kárpátaljai honfitársunk is életét vesztette" - írta Szentkirályi Alexandra Facebook-oldalán, ahol bemutatta Kádas Károlyt, az ukrán háború újabb magyar áldozatát.

Szentkirályi Alexandra mutatta be az ukrán háború újabb magyar áldozatát
Kádas Károlyt decemberben vitték el szülőfalujából. Fényes nappal, az utcán rántották be és szállították át a kiképzőbázisra. Családja napokig semmilyen információt nem tudott róla, majd mielőtt a frontra vezényelték volna, még a központban elhunyt. Bár az ukránok azt állítják, saját magával végzett, minden jel ennek ellenkezőjére utal, ugyanis korábban “ismerőseinek említést tett egy szakaszvezetőről, aki nyíltan ellenséges volt vele szemben magyar származása miatt”. A gyászoló család szerint Károlyt megölhették.
- írta Szentkirályi Alexandra.
A politikus kihangsúlyozta, hogy nem ez az egyetlen ilyen történet. Azonban ez egy éles emlékeztető is arra, hogy Magyarországon nem akarunk még csak ehhez hasonlót sem átélni: "Ha nemzeti kormányunk lesz, kimaradunk a háborúból és megvédjük hazánk békéjét, ezért is a Fidesz a biztos választás!"
Top hírek


Folytatódik Orbán Viktor országjárása: kövesd velünk élőben az egri békemenetet!
Hatalmas tömeg gyűlt össze Egerben.

„Nem tudok megszólalni, különben sírni kezdenék” – szórakozóhelyen kitört járvány okozta egy tini halálát
A 18 éves agyhártyagyulladást kapott, már nem volt mit tenni.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre