
Orbán Viktor: A Fidesz győz, és erősek lesznek a családok, és még azok is jól fognak járni, akik nem ránk szavaztak
Emlékezetes: Magyar Péter szerint a rezsicsökkentés humbug.
Újabb könnyítést kapnak mától az autósok. Március 16-tól ugyanis megszűnik a mobilparkolás után fizetendő kényelmi díj. Mutatjuk mennyit lehet ezzel az intézkedéssel innentől kezdve spórolni!
Mától mindegy, hogy automatában vagy mobilon keresztül vesznek-e az autósok parkolójegyet, ugyanannyiba fog kerülni. Eddig attól függően, melyik szolgáltatót vagy alkalmazást használták a parkoláshoz, alkalmanként 50-150 forintot kellett fizetni a mobilparkolásért. Az intézkedés így évente két és fél milliárd forintot hagy az autósoknál (a tavalyi parkolási adatok alapján), az e-matrica díjának korábbi eltörlésével együtt pedig összesen hatmilliárd forintos megtakarítást jelent az intézkedés.
A tavalyi rekord után idén ismét indul a Happy-hét! 2026. március 16–20. között már 16. alkalommal hirdeti meg az NNGYK az országos vízfogyasztást népszerűsítő programját, ami játékos és élményalapú formában hívja fel az óvodások és iskolások figyelmét a megfelelő folyadékfogyasztás fontosságára.
Az Országgyűlés 2014 decemberében döntött arról, hogy március 16-át a magyar zászló és címer emléknapjává nyilvánítja. A magyar emberek számára a nemzeti jelképek különleges jelentőséggel bírnak, mert azok, noha Magyarország határai nem esnek egybe a nemzet határaival, a nemzet közös nyelvi, kulturális és történelmi hagyományainál fogva mégis egységesek.
Európa első telefonközpontjának megalkotója, a telefonhírmondó feltalálója 1893-ban ezen a napon hunyt el. A bécsi és a pesti Műegyetemen folytatott tanulmányai után Londonban és Amerikában élt hosszú évekig, ahol megismerkedett a vezetékes távíróval és az Edison-féle szénmikrofonnal. 1876-ban visszatért Európába, hogy Bell vadonatúj találmányát kihasználva telefonközpontot létesítsen, amely több vonalat képes összekapcsolni. Budapesten saját tőkéből valósította meg 1881-re az első, a világon pedig a negyedik telefonközpontját. 1892-ben pedig 18 országban bejelentette a vezetékes rádió ősének tartható telefonhírmondó szabadalmát. A sikert sajnos nem élvezhette sokáig, egy hónappal a szolgálat beindulása után, 49 évesen szívrohamban meghalt.

A koponyeg.hu szerint hétfőn nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és néhol zápor is előfordul már. A szél ÉNy-ira fordul és megélénkül. 10 és 15 fok közé eshet vissza a hőmérséklet.
A NAV tájékoztatása szerint március 16-ig kérhetik az szja-tervezetek postázását azok, akik nem rendelkeznek elektronikus elérhetőséggel. Ezt az adószám és születési dátuma megadásával többféle módon is meg lehet tenni. A legegyszerűbb sms-ben a 06-30/344-4304-es telefonszámon, SZJA(szóköz)adóazonosítójel(szóköz)ééééhhnn formában. Ezenkívül űrlapon, levélben, telefonon vagy akár személyesen is igényelhető a tervezet postai megküldése. A kész tervezeteket a NAV tértivevényesen, április 30-áig küldi meg.
A Bach Mindenkinek Fesztivál 2015-ben alakult, azzal a céllal, hogy Johann Sebastian Bach dallamain keresztül mindenkivel megismertesse zenei kultúránk sokszínűségét és szépségét. Idén március 16. és 31. között rendezik meg a programsorozatot, amely több száz településen várja az érdeklődőket. Budapesten többek között a Liszt Ferenc Zeneakadémia, a Magyar Zene Háza és számos templom ad otthont a koncerteknek. További részletek ezzel kapcsolatban itt olvashatók.

Emlékezetes: Magyar Péter szerint a rezsicsökkentés humbug.

Elképesztő akcióban a magyar rendőrök.

Zord napok várnak ránk.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.