„Na szia, mentő!” – megható történet a szlogen mögött

Csak arra emlékszem, hogy a mentősök elvisznek. Van emlék, hogy Medi beszél valakivel, de kimaradtak az események. Hajnalban lettem rosszul a cukorbetegségem miatt, átaludtam a rohamot. Vannak fokozatok: nálam ez úgy kezdődik, hogy zavartabb vagyok, elkezdek izzadni, remegni, mintha epilepsziás rohamom lenne. Ha nem vagyok magamnál, az már a hangokból kiderül. Ő ezekre a hangokra jött át a szobámba. Sajnos nem ez volt az első alkalom, ő pedig hallotta, hogy baj van. Ilyen esetben a cukros víz vagy a banán segít, ha még le bírom nyelni. Amikor a mentősök stabilizáltak, láttam, hogy a kisfiam a kis műanyag késével banánt karikázott fel a vágódeszkán. Később mesélte, hogy próbált adni nekem, de nem tudott, mert már nagyon rosszul voltam

Elmondtam neki, hogy mennyire szeretem, és hogy mindenki büszke rá. Ő azt érzékeli, hogy sokan felismerik, kedvesek vele. Kapott ajándékba sok játékot; az tűnt fel neki, hogy mennyire szeretik az emberek. Sok meghívást is kaptunk, de nem mentünk el mindenhova, hogy ne fáradjon el annyira. Mégiscsak egy gyerek. Az eset nyáron történt, a kisfiam, akkor négyéves volt, időközben ötéves lett. Az OMSZ decemberben tette ki a hangfelvételt, senki nem gondolta, hogy ez „ekkorát szól” majd

Ez nagyon megtisztelő. Részben a gyereken múlik ilyenkor egy ember élete, másrészt a szülőn is, hogy milyen nevelést adott. Ha a gyermek nem érintett vagy nem ilyen közegben nevelkedik, nincs beteg családtag, akkor nincs rászorulva arra, hogy ezeket megtanulja

Vőlegényem van, már hárman élünk együtt. Amikor az eset történt, Medivel ketten laktunk Budapesten, utána költöztünk a páromhoz Győrbe. A fiamnak óvodát kellett váltania. Eléggé edzett gyermek, öt év alatt több helyen is laktunk, már elég jól viseli. Remélem, most stabilizálódik a helyzet; ennyi költözés egy felnőttet is megvisel, a gyerek pedig az állandóságot keresik. Azon vagyok, hogy otthont teremtsek neki