
„Ez volt a legnehezebb ügy, amelyen valaha is dolgoztunk” – mondta a nyomozó
Szörnyűség történt, meghalt egy 10 éves kisfiú.
Magyarnándoron most tényleg a csodák ideje jött el: Galbács Tamás hatalmas, 4,5 méteres alkotása nemcsak a látványával kápráztat el, hanem jótékony célt is szolgál. Olaf, a hóember segítségével két beteg gyermek családját támogatják.
Hóember segít a beteg gyerekeken. Nógrád megyében most tényleg befagyott a csoda! Olaf nőtt ki a hóból Magyarnándorban. A hócsodát Galbács Tamás álmodta meg, aki immár ötödik alkalommal épít hószobrot a településen, de a mostani „télóriás” igazán különleges célt szolgál, beteg gyerekek fejlesztésére gyűjt alkotója a segítségével.

4,5 méter magas, így mellé állni igen különös. Építeni viszont nagy vállalkozás lehetett. Galbács Tamás műve nem csak látványosság, hanem egy beteg gyerekeket nevelő családnak is segít, akik évről évre reménykedve kérik jószívű emberek segítségét. Tamás fotós, és formatervező, aki pontosan tudta, mit alkot, és azt is, hogy milyen hatással lesz a műve azokra, akik meglátják.
Több tonna hó van beletömörítve gépekkel, majd amikor megfagyott, kezdődhetett a faragás, az orra a karácsonyfánk törzse, amit beletettünk nejlonba, a gombjai, szemei, szemöldöke rétegelt lemezből, szivacsból és textilből készültek. 5 évvel ezelőtt jött a gondolat, 2021-ben, amikor a 3 méteres hóemberem megépítettem, hogy jó lenne ezzel jótékonykodni is, de akkor nem volt elég idő hozzá, aztán meg hó nem nagyon volt. Idén minden adott volt egy hatalmas hóember megépítéséhez. A Bors cikkét olvastam, aztán az interneten böngészve megtaláltam egy számomra kedves, szimpatikus családot, akinek, úgy gondoltam, szívesen besegítenék a gyűjtésbe
– mondta Galbács Tamás.

Olaf orra 180 centis. Grandiózus méretei vannak, és a csodájára jár a környék. A figyelem középpontjában a hóember mellett a budapesti Pihokker család áll, akik két beteg kisgyermeket nevelnek. A hároméves Tamás mozgássérült, ötéves testvére, Petra pedig autizmus spektrumzavarral él. A családnak több millió forintnyi speciális fejlesztésre és terápiára van szüksége, amit most a hóemberhez kapcsolódó jótékonysági akcióval szeretnének támogatni. Magyarnándorra bárki ellátogathat és segíthet anyagi támogatással a családnak akár ott a helyszínen is, de itt megtalálja a család Facebook oldalát, ahol minden információt megtalál minden jószívű támogató.

Január 17. és 25. között egész napos, zenés rendezvény várja az érdeklődőket Magyarnándoron. Tamás is ott lesz, és bemutatja a hóemberét az érdeklődőknek.
A látogatók fotót készíthetnek Olaf mellett, a becsületkasszába tett adományaikkal pedig hozzájárulhatnak Tamás és Petra támogatásához. Aki szeretne részese lenni ennek a téli csodának és a szeretet tetteinek, még jövő hét vasárnapig megcsodálhatja Nógrád vármegye legnagyobb hóemberét, és talán maga is a szívébe zárja Olafot és a jótékony ügyet, amit képvisel. Én ebben reménykedem
– mondja Tamás.

Az időjárás egyelőre télies marad, úgyhogy a nógrádi hóember még biztosan nem olvad el egy ideig, de Tamás már a következő tervén gondolkozik, ami egy hat méteres hóember, ha jövőre is a mostanihoz hasonló lesz az idő.

Szörnyűség történt, meghalt egy 10 éves kisfiú.


Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.