
Földrengés rázta meg Csongrád térségét, riadt beszámolók érkeztek
A rengést több környező településen is érezni lehetett.
A felnőtt népesség többsége egyetért azzal, hogy visszavonták Ruszin-Szendi Romulusz fegyverviselési engedélyét, mert a Tisza Párt politikusa több rendezvényen is fegyverrel jelent meg. Még ennél is többen, a választókorúak közel kétharmada utasítja el, hogy politikus fegyvert hordjon közéleti rendezvényen – derül ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából.
Ruszin-Szendi Romulusz, Magyar Péter pártjának szakértője több nyilvános politikai rendezvényen is lőfegyverrel lépett színpadra, ami a hatályos magyar jogszabályok által tiltott cselekmény. Az esetek széles körű felháborodást váltottak ki, beismerését követően pedig a hatóságok visszavonták a volt vezérkari főnök fegyverviselési engedélyét. A Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásában arra volt kíváncsi, hogy miként vélekednek a magyarok ezekről az eseményekről.
A kutatás eredményei szerint a felnőtt népesség 65 százaléka, azaz közel kétharmada szerint elfogadhatatlan, hogy egy politikus fegyvert viseljen egy közéleti rendezvényen, és mindössze a választókorúak 29 százaléka hunyna szemet ilyen esetben.
Ezen adat ismeretében nem tűnik meglepőnek, hogy a magyarok abszolút többsége (51 százalék) helyesli a hatóságok intézkedését, amellyel visszavonták a Tisza Párt politikusának fegyverviselési engedélyét, miközben 42 százaléknyian helytelenítik a döntést.
A Ruszin-Szendi Romuluszhoz köthető legutóbbi, ezúttal fegyverviselési ügy láthatóan a legtöbb magyar választóhoz eljutott, és véleményt is formáltak a történtekről, mert csupán 6, illetve 7 százalékuk nem tudott vagy akart válaszolnia a fenti kérdésekre.
A rengést több környező településen is érezni lehetett.
Eddig már 29 ember életét vesztette.
Ilyen jelentős események történtek október 23. környékén.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.