
Idén sem marad el: jön az 5. JazzFest Budapest – világsztárokkal, ingyenes koncertekkel
„Szeptemberben még úgy tűnt, nem lesz folytatás.”
Kedd este igazi sztárparádé volt Az ördög Pradát visel budapesti premierjén. Természetesen Lola sem hagyhatta ki egyik kedvenc filmjének bemutatóját, így egy éjszakára letette az édesanya szerepet és mint igazi divatrajongó érkezett a vetítésre.
Lola kislánya érkezése óta maximálisan az anyai teendőire koncentrál. Gyermeke a világon mindennél fontosabbá vált számára, úgy érzi azonban, nem szabad elfelejtenie, hogy ő nem pusztán édesanya, hanem egy igazán sikeres nő is.

Az énekesnő a szemünk előtt vált tinisztárból műsorvezetővé, felnőtt nővé, majd édesanyává. Lola kislánya születése óta hatalmas változáson ment keresztül. Az elmúlt hónapok eseményeiről Az ördög Pradát visel 2. részének premierjén mesélt lapunknak.
Mióta megszületett a kislányom, sokkal puhább és kedvesebb lettem, mint amilyen valaha voltam. Nagyon sok minden volt a fejemben, amikor láttam más anyukákat, hogy én milyen nem leszek. Hát pont ugyanolyan lettem én is. Imádok otthon gügyögni a kislányomnak és minden időt vele tölteni, úgyhogy visszaszívok mindent, amit valaha mondtam. Teljes mértékben megváltoztatott
– nyilatkozta az énekesnő.
Lola és férje tavaly nyáron kötötte össze az életét egy megható ceremónia keretein belül. Az énekesnő ekkor már várandós volt első közös gyermekükkel, aki a gyönyörű esküvő után négy hónappal született meg. Lola gyermeke a Lenke nevet kapta, az énekesnő és párja pedig azóta is élvezi a felhőtlen boldogságot.
„Nagyon boldogok vagyunk, úgy érzem most egy időre túl vagyunk a nehezén. Voltak olyan pillanatok, amik mentálisan igazán megterhelők voltak, de nagyon jól vagyunk” – mesélte boldogan Lola.

Nem kell sokat várnia a rajongóknak egy újabb Lola koncertre, az énekesnő ugyanis nemrég bejelentette, hogy az EFOTT Fesztiválon lép újra színpadra. Mióta magánéleti eseményei kerültek előtérbe, Lola nem állt színpadra, ez azonban már nem tart sokáig, ugyanis egy fergeteges bulival készül a nyári fesztiválszezonra.
Régóta gondolkoztam azon, hogy a kislányom születése után mikor és hogyan fogok visszatérni, hiszen én egy énekesnő vagyok és műsorvezető. Nekem ez a lételemem, mindig is ezt csináltam, ez az én közegem. Kicsit hamarabb térek vissza, mint terveztem, viszont nagyon szerencsés vagyok, mert ez egy nagyon jó időszaka az életemnek, ami tele van remek lehetőségekkel
– mesélte Lola, majd hozzátette, hogy az EFOTT-os fellépése különösen közel áll a szívéhez.
„Én nagyon szeretem a fesztiválokat, rengeteget végig is buliztam, úgyhogy nagyon várom, hogy idén nyáron fellépőként is megtapasztaljam, milyen az igazi fesztiválhangulat.”
Noha sokszor hallják a nők, hogy amint szülővé válnak, az anyaság lesz az első számú és egyben legfontosabb dolog az életükben, Lola most felhívja a figyelmet arra, hogy habár édesanyának lenni sokszor nehéz feladat, még sem kell örökre lemondani saját magunkról.
Pont azon gondolkoztam, amikor jöttem Az ördög Pradát visel 2. premierjére, hogy mikor volt utoljára olyan, hogy egyedül voltam. És arra gondoltam, hogy igenis van remény, nyilván nagyon sok nehézség van az anyaságban, de amikor azt mondják, hogy le kell mondanod magadról, mindennek vége, és soha többet nem lesz időd semmire, az nem igaz. Anyaként sem kell feladnod önmagad
– vallja az édesanya.

„Szeptemberben még úgy tűnt, nem lesz folytatás.”

Évszázadok óta fenálló megosztó hobbi: így látják a sztárok.

A színész teljesen összetört.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.