Angela Kelly, aki közel 30 éven át volt Erzsébet királynő öltöztetője és bizalmasa, ritka interjút adott, amelyben elárulta, milyen is volt a néhai királynő valójában és hogyan küldték el a palotából a királynő halála után.
Elküldték a palotából Erzsébet királynő jobbkezét Fotó: STUART C. WILSON
Erzsébet királynő egykori bizalmasa őszintén vallott a királynőről
Angela Kelly a néhai uralkodó személyes öltöztetője volt, aki számos emlékezetes és színes ruhát tervezett neki, és az egyik legmegbízhatóbb segédje volt. Angla Kelly, aki szerint a királynő a legjobb barátja volt, egykori főnöke áldásával két könyvet is kiadott arról, hogyan gondozta a királynő ruhatárát, tervezte élénk színű ruháit és gondozta ékszereit.
A néhai királynő halála után elvesztette a windsori birtokon lévő, kegyelemből kapott otthonát. Közösségi média oldalán pedig elmondta, hogy a munkahelyi telefonját kikapcsolták, és hozzátette, hogy egy a király által biztosított házba költözik.
A 68 éves nő a Vanity Fairnek elmesélte azt a pillanatot, amikor a királynő a hálószobájában az ABBA „Dancing Queen” című dalára táncolt és énekelt.
Minden reggel a királynő a Radio 2-n hallgatta a Terry Wogan show-t. Amikor a „Dancing Queen” című dal szólt, imádta, és mindketten táncoltunk. A királynő jobbra-balra mozgott és énekelt.
„Őfelsége imádott énekelni, és szép hangja volt. Nekem nem. Elragadtattam magam, és úgy táncoltam körülötte, mintha diszkóban lennék, és a királynő azt mondta nekem, hogy 'menj arrébb', mert nem tudok énekelni, és nevettünk. Ezek olyan pillanatok voltak, amelyeket meg kell őrizni, látni a királynőt ilyen nyugodtnak.”
Arra is visszaemlékezett, hogy a húsvéti ünnepeket a néhai királynővel töltötte Windsorban, és hozzátette: „Őszintén szólva, egyszerűen egy átlagos, szerető család volt. Ha a herceg, vagy bárki más, aki főzött, odaégette a hamburgert, ő csak nevetett. (...) A királynő egyszerűen tele volt energiával, és őszintén szólva egy igazán laza nagymama volt.”
Azonban Károly királynak aggályai voltak azzal kapcsolatban, hogy Angela a királynő áldásával két könyvet adott ki, amelyek főként a uralkodó ruhatárára összpontosítottak, de kulisszatitkokat bemutató képeket is tartalmaztak. Állítólag egy harmadik könyv is tervben volt, de ez eddig nem valósult meg.
Harry herceg az önéletrajzi könyvében bírálta őt, azt állítva, hogy összetűzésbe kerültek, miután Meghan Markle-lel nehezen tudták felvenni vele a kapcsolatot, hogy időpontot egyeztessenek egy tiara felpróbálására az esküvőjüket megelőző hajpróbán. Emellett bajkeverőnek is nevezte az egykori öltöztetőt - számolt be róla a Mirror.
Angela szoros kapcsolata a néhai királynővel állítólag irigységet váltott ki a többi alkalmazott körében is, egyszer viccesen megjegyezte: „Nincs már több hely a hátamba szúrt késeknek.”
A legfrissebb hírekért kövess minket az Metropol Google News oldalán is!
Gyerekkori emlékei miatt különösen fontos számára a béke és a biztonság. Dér Heni most arról beszélt, miért tartja kulcsfontosságúnak, hogy a jövő generációi békében nőhessenek fel, és hogy miért szavaz április 12-én arra a pártra, amelyik a béke oldalán áll.
Két évtizedet kellett várniuk a rajongóknak arra, hogy gigantikus V-Tech koncertet láthassanak. A formáció az MVM Dome-ban állt színpadra, ahol tízezernél is többen énekelte a legnagyobb V-tech-slágereiket. Kefír, azaz Kecskés Tibor a Mandinernek adott interjút.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.