
Megbírságolták Mick Jaggert, de rögtön jött a bocsánatkérés
Új szakmában próbálta ki magát, bírság lett a vége.
A színészként és politikusként is befutott híresség sokáig tagadta, hogy egy viszonyából is született gyereke. Ám most, hogy a rá nagyon is hasonlító fiú sikereket ér el, elismeri, sőt segíti az edzéseit – méltó utódját látja benne Arnold Scharzenegger.
Híres apja miatt kezdett testépítéssel foglalkozni Joseph Baena. A most 28 éves férfi nemrég hivatalosan is profi státuszt szerzett élete második versenyén.

Izgatott vagyok, hogy az INBA tagja lehetek, és megtapasztalhatom ezt a csodás programot. A fitneszutazásom hosszú időre nyúlik vissza
– árulta el Baena egy Instagramon közzétett interjúban, számolt be róla a hot! magazin. Baena az új győzelem mellett a coloradói állami versenyen is diadalmaskodott: első helyezést ért el a férfi nyílt testépítő nehézsúlyú kategóriában. A fiatalember nem titkolja: Arnold Schwarzenegger inspirálta arra, hogy testépítéssel foglalkozzon, pedig csupán 13 éves kora óta ismeri a biológiai apját.

„Találkozásukkor a színész adott Baenának egy példányt A modern testépítés enciklopédiája című könyvéből, ezzel felkeltette a fia érdeklődését a sportág iránt. A középiskolában Baena túlsúlyos volt, a testalkata miatt kizárták a kosárlabda- és a focicsapatból is. Aztán lefogyott, és idővel csodásan kigyúrta magát. Ez az év hozta el a nagy áttörést, amiben az apjával közös edzések is segítették” – mesélte egy bennfentes a New York Postnak.

Amint elkezdtem súlyt emelni, rögtön láttam a fejlődést, és beleszerettem a sportba, még a nézésébe is! Idén azt mondtam: „Elég a félelemből, a túlgondolásból. Itt az ideje elköteleződni!” Tudom, hogy a csúcsra vezető utat nem az apám neve tapossa majd ki nekem. Apám régi vágású férfi; nem hisz az alamizsnában, csak abban, hogy a kemény munka meghozza a gyümölcsét. Én is így gondolom
– mesélte Baena a TMZ-nek.

Családi hagyomány idehaza is van
Magyarország leghíresebb „erősembere”, Fekete Laci évtizedeken át járta a világot. Három fia őrzi a tradíciót. A családfő néhány éve visszavonult, ám Miklós, Richárd és az ifjabb László is világbajnok lett.

Új szakmában próbálta ki magát, bírság lett a vége.

Át szeretné venni Rubint Réka szenvedését.

Erős vádak érték a sussexi hercegnét.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.